blog

2022.10.24 14:44
Árnyékliliom fajták

Az árnyékliliomok, ahogy nevük is mutatja, az árnyékos kertrészek kedvelői. Megjelenésük, strapabíró tulajdonságuk mellett ez teszi őket annyira szerethetővé, ugyanis olyan helyet kedvelnek, ahol más növények nem érzik jól magukat. A cikkben az árnyékliliom fajták közül mutatunk be néhányat.

2022.10.21 11:24
Bangita gondozása

A kikeleti bangita (Viburnum x bodnantense) szinte bárhová ültethető, hiszen átlagos kerti körülmények között is szépen fejlődik. Nevében is hűen mutatja a jobb idő eljövetelét, hiszen mesés rózsaszínű virágai kora tavasszal nyílnak. Ha színt és vidámságot szeretne vinni a még szürke, téli napokba, válassza a bangitát!

2022.10.20 22:11
Jezsámen

Csodás illat, magával ragadó virágok - ezek jellemzik leginkább a közönséges jezsáment. Gyakran, ám tévesen nevezik jázminnak, amely ugyancsak csodálatos díszítő értékkel rendelkező növény. Ebben a cikkben a jezsámen legfontosabb ismertetőit, gondozásának mikéntjét gyűjtöttük össze.

2022.10.19 09:52
Datolyaszilva fogyasztása

Hazánk gyümölcskínálatában egyre keresettebb a datolyaszilva - nem véletlenül. Kellemes íze felnőttek és gyerekek számára egyaránt vonzó. A datolyaszilva fogyasztása rendkívül egészséges, felhasználása igen sokrétű – merjünk kísérletezni a konyhában!

2022.10.18 12:46
Hamisciprus gondozása

A hamisciprusok a legkedveltebb sövénynek való növények közé tartoznak. Megannyi színben és méretváltozatban elérhetőek, az alapfajon kívül igazi különlegességeket is találhatunk. Átlagos méretük fajtától függően 6-9 méter, de kisebb és nagyobb változatai is vannak. Több szempontból ideális választás ez az örökzöld növény, azonban érdemes megismerkedni igényeivel, hogy legszebb formáját tudja mutatni. A cikkben összefoglaljuk, mire figyeljünk a hamisciprus gondozása során.

Cserjés pimpó ültetése, gondozása

A cserjés pimpó hosszú virágzása, kedves megjelenése, könnyű nevelhetősége miatt igen kedvelt növény. Sokan pont a megannyi pozitív tulajdonsága miatt gondolják azt, hogy nevelése összetett feladatokat igényel. A cikkben a cserjés pimpó ültetése és gondozása kapcsán adunk hasznos tanácsokat.

2022.10.12 10:12
Kasvirág

A kasvirág (Echinacea) egy méltán kedvelt, csodás színekben virágzó évelő növény. Hosszú virágzása teszi még szerethetőbbé, nem hiányozhat egyetlen kertből sem. Gondozása egyszerű, ehhez adunk tippeket a továbbiakban.

2022.09.30 10:10
Japán díszcseresznye

Nincs olyan, akit ne varázsolna el a díszcseresznye magával ragadó, bámulatos szépségű virágzása. Gondozása jóval egyszerűbb, mint a hagyományos cseresznyéé, így a japán díszcseresznye kezdő kertbarátok számára is tökéletes választás.

2022.09.29 09:49
Indián banán

Az indián banán (Asimina triloba) talán kevesebbek számára ismert, pedig egy nagyon különleges megjelenésű, könnyen nevelhető gyümölcstermő növényről van szó. Ám egyedisége ellenére nemcsak gyakorlott növénykedvelők számára ajánljuk!

2022.09.28 12:28
Japán birs

A japán birs az egyik legbájosabb virágzó cserje, mely tavasszal színt, vidámságot, nem utolsó sorban káprázatos díszítő értéket varázsol a mindennapokba.

2022.09.27 13:39
Kaukázusi medvetalp

A kaukázusi medvetalp a veszélyes növények közé tartozik, hiszen a növény érintése egyéntől függően erősebb, súlyosabb tüneteket eredményez. A cikkben a legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze.

2022.09.26 16:16
Lángvirág gondozása

A lángvirág az egyik legkedveltebb kerti virágok közé tartozik. Megannyi fajtájával találkozhatunk, népszerűségét bájos virágainak, és sokoldalú felhasználásának köszönheti. Parkok, virágoskertek egyik alap dísznövénye, hiszen a lángvirág gondozása nem bonyolult kerti feladat.

2022.09.23 12:02
Illatos lonc szaporítása

Az illatos lonc (Lonicera fragrantissima) nevéhez hűen kellemes, finom illatú virágokat nevel. Virágai kora tavasszal nyílnak, gondozása nem bonyolult. Sokan szeretnék tudni, hogyan lesz sikeres az illatos lonc szaporítása, ehhez adunk segítséget a cikk további részében.

2022.09.22 10:22
Futórózsa ültetése

A futórózsa páratlan illatával, sűrű virágzatával hívja fel magára a figyelmet. Házfalak, kerítés vagy lugas, tökéletes támaszai, biztos hátteret nyújtanak e gyönyörű növénynek. A cikkben abban szeretnénk segítséget adni, mikor és hogyan történjen a futórózsa ültetése.

2022.09.21 17:17
Húsos som gondozása

A húsos som a tavasz egyik hírnökeként is ismert cserje, mely remekül illik kisgyermekes kertekbe. Az első fagyokig szép formáját mutatja, tavasszal hamar szirmokat bontogat. A húsos som gondozása roppant egyszerű, összefoglaljuk, milyen környezeti és ápolási igényei vannak.

2022.09.20 14:14
Goji bogyó termesztése

Az ördögcérna, más néven goji bogyó (Lycium) jótékony hatásairól világszinten ismert és kedvelt. Népszerűsége az elmúlt években tovább nőtt, egyre többen keresik a boltok polcain. Tudta, hogy saját kertjében is eredményes lehet a goji bogyó termesztése?

2022.09.19 15:05
Fokhagyma ültetése

A fokhagyma az egyik legnépszerűbb és legfontosabb fűszernövények közé tartozik. Nemcsak hazánk, hanem a világ minden táján termelik és sokoldalúan fogyasztják. Jótékony hatásai miatt a gasztronómián kívül különböző megbetegedések kiegészítő kezeléseként is alkalmazzák. Ha ön is szeretne belevágni termesztésébe, nézze meg, hogyan és mikor történjen a fokhagyma ültetése!

2022.09.16 12:12
Babérsom gondozása

Nem tudja milyen növényt ültessen a kert árnyékos részeire? Ez a cikk segítségére lesz, a babérsom ugyanis kifejezetten félárnyékos környezetben érzi jól magát. A babérsom gondozása nem igényel összetett feladatokat, tökéletes sövényként ültetve.

2022.09.15 09:59
Aranyeső ültetése

Kecses, arany színekben pompázó, lecsüngő fürtű virágok - ki ne ismerné a felálló ágú aranyesőt? Ha érdekli az aranyeső ültetése és legfontosabb jellemzői, olvassa tovább a cikket.

2022.09.14 10:49
Bambusz ültetése

Ha keleties hangulatot varázsolna kertjébe, a bambuszban nem fog csalódni. Szoliter növényként szabadföldbe, vagy dézsába ültetve könnyedén nevelhető. De sövényként is remekül funkcionál. Ideális körülmények között gyorsan fejlődik, ehhez azonban jó tudni, hová és hogyan történjen a bambusz ültetése.

2022.09.13 11:21
Gránátalma metszése

A gránátalma megannyi pozitív tulajdonságának és jellegzetes ízének köszönhetően egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Tudta, hogy saját kertjében is nevelheti? Abban szeretnénk segítséget adni, hogyan történjen a gránátalma metszése.

2022.09.12 10:24
Gránátalma hátránya

A gránátalma az egyik legkedveltebb egzotikus gyümölcsök közé tartozik. Nemcsak íze, hanem számos jótékony hatása miatt vált és válik egyre népszerűbbé. A cikkben az előnyök mellett leírjuk a gránátalma lehetséges hátrányait.

2022.08.30 16:06
Augusztusi kerti munkák

Habár napjainkban a nyári meleg, a napsütéses hétköznapok tovább tartanak, mint ahogyan azt megszoktuk, kétségkívül a csodás augusztus a nyár utolsó hónapja. Az őszt megelőző időszak, amikor még van alkalmunk vetni és ültetni, de élvezzük az egész éves munkánk gyümölcsét. Ugyanakkor javában folyik a szüretelés, s növényeink, kertünk felkészítése az évszakváltásra. Összefoglaljuk azokat az augusztusi kerti munkákat, amelyeket el kell végezni ahhoz, hogy a következő évben is szép és gazdag kertet tudjuk létrehozni.

2022.08.30 14:14
Japán juhar

A japán juhar hazánkban az egyik legkedveltebb díszfák közé tartozik. Gondozása igényel némi odafigyelést, de ezek egyszerű, könnyen megvalósítható feladatok – csodás megjelenésével hálálja meg a gondoskodást.

2022.08.29 14:40
Kínai selyemmirtusz

Az elmúlt néhány év egyre népszerűbb növénye a kínai selyemmirtusz. Kezdő kertbarátok számára is ajánljuk, hiszen rendkívül egyszerűen nevelhető kis fáról van szó. Különböző színekben pompázó, dús virágzatában egész nyáron át gyönyörködhet.

2022.08.29 14:24
Kecskerágó szaporítása

A kecskerágó népszerűsége töretlen, hiszen gyorsan fejlődik, kiválón mutat egyedüli növényként, valamint csoportosan ültetve. Változatos ágyások, szegélyek hozhatók létre, jól kombinálható más növényekkel. Legtöbben sövénynek alkalmas növényként ismerik. A kecskerágó szaporítása szinte gyerekjáték, metszés alkalmával könnyedén felhasználhatjuk a levágott ágakat arra, hogy új, önálló növényeket neveljünk.

Hogyan lehet a tarackot kiírtani

A tarack rendkívül igénytelen gyomnövény, mely kifejezetten gyorsan terjed, sok bosszúságot okozva kertünkben. Megszabadulni tőle nem lehetetlen, azonban nem egyszerű, olykor sok munkát igényel. Nézze meg hasznos tippjeinket, hogyan lehet a tarackot kiirtani.

Milyen virágot ültessünk augusztusban

Igaz, hogy nem a nyár vége a legintenzívebb vetés, illetve ültetés szempontjából, azonban jó néhány növényt lehet telepíteni ebben az időszakban is. A cikk abban nyújt segítséget, hogy milyen virágot ültessünk augusztusban.

2022.08.22 10:22
Sövény ültetése mikor

A számunkra megfelelő típusú sövénynek való növény kiválasztását több tényező befolyásolja, amelyeket vásárlás előtt figyelembe kell venni. Ezek után az egyik leggyakrabban feltett kérdés, hogy a sövény ültetése mikor ideális? Ha Ön is bizonytalan a telepítés időpontjával kapcsolatban, cikkünk segítségre lesz, megéri tovább olvasni.

2022.08.19 09:18
Agyagos talaj javítása

Az agyagos talaj több szempontból problémás, így nem sokan örülnek annak, ha ilyen típusú föld áll rendelkezésre a veteményesben vagy a virágoskertben. A jó hír az, hogy ekkor sem kell lemondani a kertészkedésről, a szép és egészséges növényekről. Megmutatjuk, milyen módszerek alkalmazásával történhet az agyagos talaj javítása.

2022.08.18 14:04
Tuja ültetése

A tuja hazánk egyik legnépszerűbb kerti örökzöldje. Jellegzetes formájú, sötétzöld leveleivel az év valamennyi hónapjában csodás látványt biztosít. Remekül dekorál szoliter növényként ültetve, ugyanakkor tökéletes térelválasztóként, sövényként telepítve. Azonban nem mindegy, hová és hogyan történik a tuja ültetése.

2022.08.16 14:21
Füge metszése

A füge igen széles körben kedvelt cserje, egyre több kertben találkozhatunk vele. Kevés gondozást igényel, termése igen ízletes és rendkívül sokrétűen felhasználható. 3-4 méteres, mediterrán megjelenésű bokra bármelyik kert meghatározó színfoltjává válik. Gondozásának egyik fontos feladata a füge metszése.

2022.08.12 10:10
Füge ültetése

A füge (Ficus carica) Szíria és Perzsia területein őshonos gyümölcstermő növény, mely napjainkra egész Európát meghódította, beleértve kis hazánkat is. Mediterrán növényről van szó, a bőséges terméshez kiemelten fontos, hogy a füge ültetése igényeinek megfelelő helyen és módon történjen.

2022.08.10 12:52
Bazsalikom gondozása

Bazsalikom nevelésével sokan próbálkoznak, ám nem mindig járnak sikerrel. Pedig a bazsalikom gondozása egyáltalán nem bonyolult feladat, csupán fontos ismerni és biztosítani a számára ideális körülményeket.

2022.08.08 10:28
Azálea gondozása

Az azálea feltűnő virágaival csodás díszítő eleme lehet kertjének. Megszámlálhatatlan színben és formában elérhetőek, így biztosan megtalálja az ízléséhez illőt - feltéve, ha sikerül választani a rengeteg típus közül. Gondozásuk egyszerűnek mondható, abban az esetben, ha pontosan ismerjük és precízen betartjuk igényeiket. A cikkben ehhez megadunk minden segítséget.

2022.08.04 09:32
Homokos talaj javítása

A homokos föld sokak számára gondot jelent, azt gondolják, hogy nem alkalmas az ilyen típusú talaj kertészkedésre. Valójában a megfelelő növényválasztáson, illetve a talaj feljavításán múlik minden. Nézze meg, milyen növényeket ültethet homokos közegbe, de leírjuk azt is, hogyan történjen a homokos talaj javítása.

2022.08.02 10:18
Tulipán ültetése

A tulipán (Tulipa) az egyik legcsodálatosabb tavaszi hagymás virág. Megszámlálhatatlan színváltozatban, méretben és formában találkozhatunk vele, magával ragadó, mesés virágágyásokat tudunk tulipánokkal kialakítani. Abban szeretnénk segítséget adni, mikor és hogyan történjen a tulipán ültetése ahhoz, hogy tavasszal szemet gyönyörködtető virágokkal borítsa be kertünket.

2022.07.29 13:34
Júliusi kerti munkák

Ha kerti munkákról van szó, valamennyi hónapnak megvannak a maga sajátosságai. Nincs ez másként júliusban sem, amikor korábbi, elvégzett feladataink eredményét, gyümölcsét élvezhetjük. Nézzük, melyek a legjellemzők júliusi kerti munkák, amelyeket el kell végeznünk.

Milyen virágot ültessünk ősszel

Sokunknak gondot okoz, hogy milyen virágot ültessünk ősszel. Éppen ezért ebben az cikkben olyan kedvelt, hagymás, valamint évelő virágokat gyűjtöttünk össze, amelyeket az ősz folyamán érdemes elültetni.

2022.07.26 16:20
Mikor virágzik a rózsa

A rózsa szinte minden növényszeretőt rabul ejt páratlan megjelenésével és illatával. Sokan félnek rózsát telepíteni, hiszen valamivel több odafigyelést igényel a többi dísznövényhez képest. Azonban, ha megismeri és betartja a rózsa alapvető igényeit, ápolási feladatait, büszkén gyönyörködhet mesés virágaiban. Fajtánként eltérő, hogy mikor virágzik a rózsa. A továbbiakban az egyes típusok virágzási idejét foglaljuk össze.

Milyen cseresznyefát ültessek

A cseresznye az egyik legkorábban érő gyümölcstermő fafajta. Hatalmas lombkoronája hűs árnyékot biztosít a nagy melegben, ropogós, édes termése vitaminokban gazdag, változatosan felhasználható. Több fajtája létezik, a legkedveltebbeket mutatjuk be a cikkben. Ha feltette már a "milyen cseresznyefát ültessek" kérdést, ez a rövid összefoglaló minden bizonnyal segítségére lesz.

2022.07.21 11:05
Őszi füvesítés mikor

Habár a füvesítés a tavaszi és az őszi időszakban egyaránt történhet, az őszi magvetést többen részesítik előnyben, melynek több oka lehet. Az időzítés nagyban befolyásolhatja az eredményességet, így nem mindegy, hogy az őszi füvesítés mikor történik.

2022.07.20 10:52
Milyen fenyőt ültessek

A fenyőfa bármilyen méretű és stílusú kertbe, udvarra különleges hangulatot varázsol. Különböző fajtái léteznek, vásárlás előtt érdemes bizonyos szempontokat figyelembe venni. Az örökzöld változatok a téli időszak meghatározó elemei. A választást szeretnénk megkönnyíteni, így körbejárjuk a sokszor feltett, "milyen fenyőt ültessek" kérdést.

Pampafüvet mikor kell visszavágni

A pampafű visszametszésével kapcsolatban még mindig sok a tévhit, s sokan azt gondolják, hogy a télre való felkészítés része a növény drasztikus metszése. Ezzel azonban nagy károkat okozhatunk a pampafű számára. Olvasson tovább, mert pontosan leírjuk, hogy a pampafüvet mikor kell visszavágni ahhoz, hogy életerős, látványos bokrokat neveljen.

Mikor kell felszedni az őszi fokhagymát

A fokhagyma egy háztartásból sem hiányozhat. A magyar konyha egyik meghatározó alapanyaga, melynek felhasználása igen sokrétű, s megannyi jótékony tulajdonsággal is rendelkezik. Megkülönböztetünk tavaszi és őszi vetésű fokhagymát. Ebben a cikkben azt írjuk le, hogy mikor kell felszedni az őszi fokhagymát.

Mikor lehet a céklát felszedni

A cékla nagyon könnyen nevelhető, sokoldalúan felhasználható, vitaminokban, ásványi sókban gazdag zöldségnövény. Levelei tökéletes saláta alapanyagként szolgálnak, de ízletes leves is készíthető belőlük. Ha szeretné tudni, hogy vetéstől számítva mikor lehet a céklát felszedni, mindenképp olvassa el a cikket!

2022.07.16 10:06
Magnólia ültetése mikor

Ha virágban pompázó magnóliát szeretne nevelni, fontosak az ültetési körülmények. A cikkben összefoglaljuk, a magnólia ültetése mikor, hová és hogyan történjen.

2022.07.15 13:31
A naspolya mikor érik

A naspolya igazi vitaminbomba, számos pozitív tulajdonsággal rendelkező gyümölcs. Fája betegséggel szemben ellenálló, kevés gondozást igényel, megjelenésével pedig díszfaként is remekül funkcionál. A cikkben megtudhatja, a naspolya mikor érik.

Mikor kell elültetni a tulipánhagymát

A tulipán már nagyszüleink vidéki portáin is nagyszámban megtalálható, mondhatni "alap" virág volt. Népszerűsége azóta is töretlen, a növénynemesítők munkája által egyre több színben és formában vásárolhatjuk meg ezeket a kedves hagymás növényeket. Egy azonban közös bennük, mégpedig az ültetés ideje és módja, így a továbbiakban leírjuk, mikor kell elültetni a tulipánhagymát.

2022.07.13 11:11
Mikor érik a datolyaszilva

A datolyaszilva egy igazán finom, őszi gyümölcs. Hazánkban az elmúlt években egyre nagyobb népszerűségre tett szert, nem véletlenül. Tudta, hogy egyszerűen nevelhető? Olvasson tovább, megtudhatja a legfontosabb jellemzőit és azt, hogy mikor érik a datolyaszilva.

2022.07.12 10:02
Rebarbara mikor szedhető

A rebarbara egy nagyon különleges növény, melynek szára megannyi finomság alapanyagául szolgál. Azt azonban sokan nem tudják, magvetéstől számítva mikor lehet legkorábban betakarítani. Ebben szeretnénk segítségére lenni, így a cikkben megtalálja, a rebarbara mikor szedhető.

2022.07.11 08:50
A füge mikor terem

A füge egy alacsonyabb méretű, mediterrán származású gyümölcstermő, lombhullató növény, mely cserjévé, de akár fává is nevelhető. Trópusi és szubtrópusi területeken egyaránt telepítik. Igényei egyszerűek, gyümölcse zamatos, számos jótékony tulajdonsággal rendelkezik. Ha szeretné tudni a füge mikor terem, olvassa tovább a cikket!

2022.06.30 13:52
Mikor virágzik a galagonya

A népi gyógyászatból, gyerekkori mondókákból ismert galagonya nem mindennapi megjelenéssel és hatóanyagokkal rendelkezik. Előkertekbe, utcafrontokra, nagyobb kertekbe szoliter növényként vagy sövényként telepítve meghatározó színfoltja lesz az adott területnek. Terméséből ízletes lekvár készíthető, a virágos ágvégekből frissen vagy kiszárítva gyógyteát készíthetünk. Utóbbi szedését jól kell időzíteni, ezért segítünk, hogy pontosan mikor virágzik a galagonya.

2022.06.29 09:29
Mikor virágzik a citromfa

A citrom sokféleképpen felhasználható a konyhában, továbbá vegyszermentes takarítás, természetes illatosítók készítése során. Mekkora könnyebbség lenne, ha saját fájáról szedhetné az érett citromokat? Jó hír, hogy a citromfa hazánk éghajlati viszonyain remekül nevelhető - szakszerű teleltetés mellett. A cikkben segítségére leszünk abban, hogy mikor virágzik a citromfa, s mi szükséges a sikeres virágzáshoz.

Mikor lehet füvet nyírni tavasszal

Egybefüggő, egészséges, zöld színű gyepről sokan álmodoznak. Valljuk be, ezt elérni nem mindig a legkönnyebb kertgondozási feladat. Kiég, elsárgul, elvadul, a fűszálak ritkák. A fű egész éves fejlődését alapjaiban határozza meg a tavaszi gondozás, valamint a nyírás. Ezért a cikkben segítünk, mikor lehet füvet nyírni tavasszal.

2022.06.27 14:27
Mikor lehet fát ültetni

Ha fák telepítéséről van szó, még ma is gyakori vitatéma, az ültetéshez alkalmas időszak. Sokan azt vallják, hogy ősszel, télen nem ültethetőek, hiszen a téli időjárás következtében elfagynak a növények. Valójában inkább a tavaszi fagyok okoznak, illetve okozhatnak kárt a frissen ültetett facsemetékben. A cikkben szeretnénk néhány tévhitet eloszlatni és tisztázni, mikor lehet fát ültetni.

2022.06.24 14:44
Mángoldot mikor kell vetni

A mángold a régi kertek egyik alapvető levélzöldsége volt. Aztán valahogyan feledésbe merült. Az utóbbi néhány évben azonban kezdi újra meghódítani a hobbikerteket, hiszen egy rendkívül praktikus, egészséges és sokoldalúan felhasználható zöldségféle. Termesztéséhez szeretnénk segítséget nyújtani, amelynek alapja a vetés időzítése, ezért leírjuk, a mángoldot mikor kell vetni.

Hibiszkusz milyen földet szeret

A hibiszkusz népszerűsége világszerte töretlen. Feltűnő virágai mindenkit elkápráztatnak, nem meglepő tehát, hogy ennyire kedvelt dísznövény. Gondozása többeknek gondot okoz, ezért célszerű telepítés előtt alaposan tájékozódni. A cikkben abban leszünk segítségére, hogy a hibiszkusz milyen földet szeret.

2022.06.22 14:22
Málna milyen földet szeret

A nyár kedvelt bogyós gyümölcsei közül az egyik, a málna. Szedését jól kell időzíteni, hiszen a túl korán vagy a túl későn leszedett termés zamata nem lesz a legízletesebb. Ahhoz, hogy legyen mit betakarítani, fontos, hogy megfelelő talajban tudjon fejlődni. Nézzük meg, a málna milyen földet szeret igazán.

Mikor ültessünk hortenziát

A hortenzia talán az egyik olyan virágzó növény, amiről előbb-utóbb mindenki álmodik - legyen kezdő vagy tapasztalt kertbarát. Hogy káprázatos virágokkal ajándékozza meg, fontos tudni, mikor ültessünk hortenziát.

Júlia borbolya milyen gyorsan nő

Virágzó cserje, mely tökéletes sövényként telepítve, és számos kedvező tulajdonsággal rendelkezik - ez a Júlia borbolya. Megjelenése mással nem összetéveszthető, sűrű ágrendszere, levelei, tavaszi virágai szemet gyönyörködtetőek. Segítséget adunk a telepítéshez, összefoglaljuk főbb jellemzőit, s megtudja, hogy a júlia borbolya milyen gyorsan nő.

Temetőbe milyen virág illik

Elhunyt szeretteink sírját szeretnénk strapabíró, mégis dekoratív növényekkel beültetni. Ez sokszor nem is olyan egyszerű, hiszen jellemzően nem tudjuk naponta gondozni. Ebben a cikkben abban szeretnénk segítséget adni, hogy a temetőbe milyen virág illik.

2022.06.13 13:20
Milyen fajta menták vannak

A mentáról talán legtöbbünknek a jellegzetes aromás, mentolos íz, a limonádéba kevert fűrészes szélű levelek jutnak eszébe. Napjainkban azonban egyre nagyobb népszerűségnek örvend, hiszen különböző változatait fűszer- és gyógynövényként sokoldalúan tudjuk felhasználni. A gasztronómiában megannyi fogás ízesíthető és díszíthető mentával, igazi különlegességeket alkothatunk.

Selyemakác milyen gyorsan nő

A selyemakác egy igen megosztó díszfa, hiszen gyors növekedése, könnyű szaporodása teszi annyira kedveltté, ugyanakkor sokoknak okoz emiatt bosszúságot is. Érdemes körültekintően megválasztani a telepítés helyét, kis odafigyeléssel pedig szabályozni tudjuk terjeszkedését. Ha kíváncsi, a selyemakác milyen gyorsan nő, jó helyen jár, a cikkben erre a kérdésre adjuk meg a választ.

2022.06.09 09:49
Milyen gyorsan nő a fűzfa

A fűzfa talán az egyik legkönnyebben gondozható fa, mely hatalmas méretével és koronájával meghatározó dísze környezetének, ráadásul kellemes árnyékot biztosít. Valójában rengeteg faja létezik, melyek közül több Magyarországon is honos. Legfontosabb jellemzőit foglaljuk össze és azt, hogy milyen gyorsan nő a fűzfa.

2022.06.08 12:32
Meddig él a nyírfa

Egekbe nyúló, fehéres kérgű, kecses nyírfa, formás levélzettel. Ugye, Önnek is ismerős? Művészeket megihlető, varázslatos szépségű faféle, amely a növénybarátok szívét is megdobogtatja. Gondolkodott már azon, meddig él a nyírfa?

2022.06.06 15:05
Ecetfa milyen gyorsan nő

Az ecetfa (Rhus typhina) széles körben elterjedt és kedvelt díszfa, melyet jellemzően utcafrontokon látunk. Gondozása egyszerű, alakja pedig igazán vonzóvá teszi, remekül dekorálja környezetét. Ha érdekli, hogy az ecetfa milyen gyorsan nő és mik a legfőbb jellemzői, olvassa tovább a cikket.

Meddig lehet gyümölcsfát ültetni

A gyümölcstermő fák a régi falusi kertek egyik meghatározója növénye volt. Számuk azóta erőteljesen lecsökkent. Napjainkban egyre több kezdeményezés segíti a gyümölcsfák telepítését. Megfelelő mennyiségű gyümölcs elfogyasztása számos jótékony hatással van szervezetünkre, egészségünkre nézve. Ha Ön is kedvet kapott néhány csemete telepítéséhez, olvassa tovább cikkünket, melyben leírjuk, meddig lehet gyümölcsfát ültetni.

2022.05.30 16:56
Epernek milyen föld kell

Az eper, vagyis a szamóca népszerűsége töretlen, valamennyi korosztály előszeretettel fogyasztja. Rendkívül ízletes gyümölcs, melyet otthon, akár balkonládában is termeszthetünk. Ültetés előtt azonban fontos megismerni igényeit, jó tudni, hogy az epernek milyen föld kell ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan tudjon fejlődni.

2022.05.27 10:50
Meddig él a tuja

A tuja igen nagy népszerűségnek örvend, hiszen rendkívül változatos dísze lehet kisebb-nagyobb kerteknek, terasznak, balkonnak. Néhány rossz tapasztalat miatt sokan úgy gondolják, a tuját nehéz életben tartani, gondozása macerás. Valójában az igényeinek megfelelő körülményeket és gondozási feladatokat kell biztosítani e csodás növény számára. De vajon meddig él a tuja?

2022.05.26 14:40
Meddig él egy diófa

A diófa hatalmas termetével, árnyékával, terméseivel különleges hangulatot varázsol a kertekbe. Igazi bölcs növény, mely együtt növekszik-öregszik a család több generációjával. Szeretné tudni, meddig él egy diófa? Olvassa el a cikket, melyben a legfontosabb jellemzőit és élettartamát is megtudhatja.

Milyen virágot szeretnek a méhek

Az elmúlt években világszerte aggasztóan csökkent az egyes beporzó fajok száma, beleértve a méhekét. Szerepük létfontosságú, rengeteg növény szaporodása közvetlenül nekik köszönhető. Már kis odafigyeléssel segíthetjük, támogathatjuk fennmaradásukat, munkájukat. Ha van lehetőségünk, ültessünk minél több olyan növényt, amelyek szinte mágnesként vonzzák a méheket. A cikkben igyekszünk minél több ötletet adni ahhoz, hogy milyen virágot szeretnek a méhek.

Mogyoró szaporítása magról

Mogyoróból rengeteg ínyencség készíthető, finomabbnál-finomabb gasztronómiai különlegesség kedvelt alapanyaga. A mogyoróbokrok díszítő értéke vitathatatlan, termesztése kisebb kertekben is eredményes. Ha gondolkodott már azon, hogy lehetséges-e a mogyoró szaporítása magról, mindenképp olvassa el a cikket.

Milyen távolságra ültessük a paprikapalántát

A paprika termesztése, igényei egyszerűek, gyerekek is szívesen vállalják 1-1 tő gondozását. Ahhoz, hogy elégedetten szedhesse saját nevelésű paprikáit, fontos az ültetés néhány szabályát betartani. Az egyik leggyakoribb kérdés ezzel kapcsolatban, hogy milyen távolságra ültessük a paprikapalántát. Ebben szeretnénk segítséget adni.

Milyen távolságra kell ültetni a paradicsomot

A paradicsom ez egyik legnépszerűbb konyhakerti növény, kis- és nagykerteket gondozók, hobbi- és balkonkertészek körében egyaránt. Valamennyien zamatos, bőséges termést szeretnének, melynek egyik alapfeltétele a szakszerű ültetés. Érdemes tudni, milyen távolságra kell ültetni a paradicsomot, hogy fejlődése, termése az elvárasainknak megfelelő legyen.

Babérmeggy milyen gyorsan nő

A babérmeggy az egyik legjobb választás, ha sövényt szeretne telepíteni. Zöld színű élénk leveleivel, dús lombozatával az év valamennyi időszakában díszíti kertjét. Gondozási igénye rendkívül egyszerű, kezdő kertbarátok számára is ideális. Ha szeretné tudni, a babérmeggy milyen gyorsan nő, s melyek a legfontosabb jellemzői, olvassa el a cikket.

Macska távoltartása a kerttől

A macskák számára szinte nem létezik akadály, bárhová fel- és átmásznak. Akár van cicánk, akár nincs, nagy bosszúságot tudnak okozni a kertünkben. Megjelölik területüket, a friss ágyásokban játszanak, a felmelegedett termőföldben sütkéreznek. Veszélybe sodorva ezzel az adott növények kikelését, nem beszélve a már kinőtt, fejlődő példányokról. 6 természetes, házi praktikát gyűjtöttünk össze, melyekkel eredményes lehet a macska távoltartása a kerttől.

2022.05.10 10:24
Miért eszik a kutya földet

Házikedvenceink gyakran falatoznak a veteményes, a virágoskert, a cserépben nevelt növények földjéből, vagy épp a komposztból. Bár sokszor mosolyt csalnak arcunkra földes pofájukkal, jó, ha tudjuk, miért eszik a kutya földet. A háttérben meghúzódó lehetséges okokat gyűjtöttük össze.

2022.05.09 12:10
Törökmogyoró mikor terem

A törökmogyoró elbűvölő megjelenésű és méretű, jellemzően parkfaként ismerjük. Varázslatos, hosszú életű díszfa, melynek termése nemcsak finom, de egészséges, meghatározó édesipari alapanyag. Továbbiakban ismertetjük legfontosabb jellemzőit és azt, hogy a törökmogyoró mikor terem.

 

2022.05.05 11:58
Meddig lehet füvesíteni

Sokan szeretnének egészséges, szemet gyönyörködtető pázsitot a kertbe, udvarra. Ám nem mindenki van tisztában a fűmagvetés időzítésének fontosságával. A továbbiakban abban leszünk segítségére, hogy az év mely időszakában és meddig lehet füvesíteni.

2022.05.04 10:42
Meddig virágzik a tulipán

A növénytermesztőknek köszönhetően a tulipánoknak több ezer fajtája létezik. Különböző formákban, a szivárvány szinte minden színében elérhetőek. Virágzási idejük hossza nagyjából egyforma, ám vannak korai és későn virágzó fajták, így bátran kombinálja őket kertjében, hogy minél tovább élvezhesse e csodás hagymás növény nyújtotta különleges látványt.

2022.05.02 09:12
Koktélparadicsom erkélyen

Ne csüggedjen, ha nincs kertje vagy udvara, ahol paradicsomot termeszthet. A balkonkertészkedés egyre népszerűbb, hiszen számos zöldséget, gyümölcsöt nevelhetünk napos, meleg balkonokon. A cikkben abban szeretnénk segítséget nyújtani, hogyan legyen sikeres, bő termést hozó a koktélparadicsom erkélyen történő nevelése.

Egész nyáron virágzó talajtakaró növények

A talajtakaró növények megannyi pozitív tulajdonsággal rendelkeznek, méltán népszerűek. Ültethetők kisebb-nagyobb területekre, legtöbbjük a száraz körülményeket is remekül viseli. A cikkben bemutatunk néhányat az egész nyáron virágzó talajtakaró növények közül.

Kis kertbe milyen fát ültessünk

Sokaknak gondot okoz, hogy milyen fát ültessenek kisebb területű kertbe. Bárhová is szeretne fát telepíteni, több tényezőt figyelembe kell venni az adott fafajta kiválasztása során. Abban szeretnénk segítségére lenni, hogy kis kertbe milyen fát érdemes ültetni.

2022.04.22 13:32
Gyümölcs az erkélyen

Nem mindenki rendelkezik kerttel, udvarral, ahol gyümölcsöskertet tud létrehozni. Ám nekik sem kell lemondani a finom, saját termésű gyümölcsökről, hiszen a balkonok különböző gyümölcsök termesztését is lehetővé teszik. Lássuk, mely típusokat és hogyan érdemes erkélyen nevelni!

Milyen fát ültessünk gyermek születésekor

Talán hallott már régi magyar hagyományunkról, mely szerint gyermek születésekor fát ültettek. E csodás népszokás napjainkra igencsak feledésbe merült, pedig a születéskori faültetés meghatározó szimbólummal és jelentéssel rendelkezik. Mindemellett, az így nevelt fa kertünket is hosszú időn át díszíti. Milyen fát ültessünk gyermek születésekor - ehhez a témához adunk tippeket, ötleteket.

Milyen gyorsan nő a futórózsa

A futórózsák megannyi színben és virágméretben megtalálhatóak, de választhatunk a virágok illatának intenzitása, avagy a lombozat milyensége alapján. Bármilyen típus telepítése mellett döntünk, felhasználhatóságuk rendkívül sokrétű – pergola, falak, kapuk, kerítések, függőleges felületek, változatos formájú támrendszerek - legyünk kreatívak! Vajon mi határozza meg, hogy milyen gyorsan nő a futórózsa? A cikkben ehhez adunk segítséget.

2022.04.20 16:14
Fagyal metszése

A fagyal az egyik legalkalmasabb sövénynek való cserjeféle, mely a városi szennyezett klímát is jól viseli. Gondozása könnyű, néhány alapvető igényét biztosítva gyorsan növekvő, izgalmas, tömött, egybefüggő sövényt nevelhet. Mindehhez elengedhetetlen a fagyal metszése. A továbbiakban a szakszerű metszéshez adunk gyakorlati tanácsokat.

2022.04.20 14:04
Fagyal ültetése

Ha sövénynek való vagy térelválasztó növényt keres, melynek megjelenése látványos, a fagyal tökéletes választás az Ön számára. Izgalmas növény, mely egész évben díszítő értékkel rendelkezik, ráadásul környezeti, ápolási igényei is egyszerűek. Nézzük, milyen lépésekből áll a fagyal ültetése.

2022.04.19 14:48
Fekete berkenye termesztése

A fekete berkenye, más néven arónia, számtalan lehetőséget rejt magában. Legtöbben szépségéről, impozáns megjelenéséről és kompakt méretéről ismerik. Pedig a fekete berkenye termesztése megannyi egyéb, pozitív tulajdonsága miatt is remek választás.

Bambusz szaporítása ágról

A bambuszok rengeteg faja ismert, hazájában haszonnövényként is nevelik. Magyarországon egyre népszerűbb mind kertekben, mind lakásokban, szobanövényként nevelve. A bambusz szaporítása ágról könnyű, izgalmas folyamat, olvassa el a pontos lépéseit!

2022.04.15 14:14
Nyári orgona

A nyári orgona (Buddleja davidii), másik nevén pillangócserje, hazánkban rendkívül kedvelt dísznövény. Ez nem meglepő, hiszen varázslatos látványt nyújt bármelyik kertben, gondozása, metszése, szaporítása pedig egyáltalán nem bonyolult.

2022.04.14 12:30
Napos erkély növényei

Sok kert- és növénybarát számára gondot okoz, hogy milyen növényeket neveljenek a napos, meleg erkélyen. Valójában bőven van miből választani, típus, szín és forma tekintetében egyaránt. A cikkben ebben szeretnénk segítségére lenni, így bemutatunk néhány, napos erkélyre való növényt.

Naspolya szaporítása magról

A naspolya hazánkban nem terjedt el széles körben, pedig finom gyümölcsöt termő fa, mely díszfaként is funkcionál. Ráadásul a naspolya szaporítása magról is sikeres lehet, egy próbát mindenképp megér.

2022.04.12 09:52
Szellőrózsa fajták

A szellőrózsa egy izgalmas, különböző színekben pompázó csodálatos növény. Mivel könnyedén társítható más típusú évelő növényekkel, a különböző szellőrózsa fajtákkal különleges virágágyásokat hozhat létre, melynek csupán képzelete szab határt.

Levendula ültetése balkonládába

Levendulát szeretne nevelni, de nincs lehetősége szabadföldbe ültetni? Csodás hangulatot varázsolhat a legkisebb erkélyre, már néhány tő levendulával. Részletesen leírjuk, mire érdemes figyelni a levendula balkonládába történő ültetése, továbbá gondozása során.

2022.04.08 10:42
Balkon aranya

A balkon aranya egynyári növény, virágai, ahogy neve is sugallja, aranyló sárga színben pompáznak. Hosszú virágzással, kellemes illattal és nem utolsó sorban pazar látvánnyal ajándékoz meg miket. Igényei, gondozása roppant egyszerű, összefoglaljuk, mit érdemes szem előtt tartani nevelése során.

2022.03.31 14:28
Árvalányhaj gondozása

Kecsesen, enyhén bókoló árvalányhajjal borított mezők - a nyár különleges díszei. E magával ragadó, szőke-arany hajzuhataghoz hasonlító díszfű a hazai kertekben könnyedén nevelhető. Az árvalányhaj gondozása nem igényel túl sok feladatot, sokoldalúan társítható, így könnyedén mesés virágágyásokat alakíthat ki.

2022.03.29 11:12
Leylandi ciprus gondozása

A hazánkban egyre népszerűbb, leginkább sövényként ismert leylandi ciprus nemcsak szép, de nevelése sem igényel összetett feladatokat. A továbbiakban abban leszünk segítségére, hogyan történjen a leylandi ciprus gondozása.

2022.03.28 14:12
Leylandi ciprus

A leylandi ciprusról minden bizonnyal már ön is hallott. Gyorsan fejlődő, egyszerűen nevelhető növényként ismerik, mely kimondottan alkalmas sövényként ültetve. Remek díszítő eleme kisebb-nagyobb területeknek, de igazán dekoratív zöld kerítésként is funkcionálhat.

Konyhában tartható növények

Ha konyhai növényekről beszélünk, minden bizonnyal mindenkinek a fűszernövények jutnak eszébe. Bazsalikom, rozmaring, metélőhagyma a konyha ablakában, melyek nemcsak díszítő értékkel bírnak, de egy karnyújtásnyira elérhetőek főzés közben. Azonban néhány szobanövény remekül érzi magát a konyhában is.

2022.03.24 11:11
Datolyaszilva szaporítása

A datolyaszilva, habár egyre ismertebb és szélesebb körben elterjedt gyümölcs, a hazai kertekben csekély számban fordul elő. Pedig díszfaként is remekül megállja a helyét, ráadásul gondozása, szaporítása igen egyszerű.

2022.03.23 10:22
Sétányrózsa gondozása

Ha igénytelen, betegséggel szemben ellenálló, könnyen nevelhető növényt keres, mely színes-virágos dísze lehet kertjének, balkonjának - válassza a sétányrózsát! Gondozása nem igényel bonyolult feladatokat. Fontos megismerni igényeit, hogy dinamikusan tudjon fejlődni. A cikkben ebben leszünk segítségére.

2022.03.22 09:20
Tavaszi kerti munkák

A tavaszt nemcsak azok várják, akik nem kedvelik a hideg, fagyos időjárást. A kertbarátok, növénykedvelők számára ez egy igen kedvelt és intenzív időszak. Ahogy ébredeznek a növények, melegszik a hőmérséklet, úgy növekednek a teendők a ház körül, a virágos- és veteményeskertben, gyümölcsösökben. Összefoglaljuk, melyek a legfontosabb tavaszi kerti munkák. Útmutatónk mind a kezdő, mind a már gyakorlott kertművelők számára hasznos segítség lehet.

2022.03.21 10:26
Tollborzfű gondozása

A tollborzfű bokros, félgömb formájú megjelenésével impozáns látványt nyújtó díszfű. Méltán kedvelt növény, hiszen igényei átlagosak, kevés odafigyeléssel remek díszítő elemként funkcionál. Abban nyújtunk segítséget, hogy mikor és milyen feladatokat igényel a tollborzfű gondozása.

2022.03.18 12:02
Fukszia gondozása

A fukszia bár egyedi, igazán különleges dísze bármelyik kertnek vagy balkonnak, nehezen gondozható növényként híresült el. Valójában az igényeit szükséges megismerni, hogy gondozása sikeres legyen. A továbbiakban minden fontos tényezőt leírunk, melyek hatással vannak a fukszia fejlődésére.

Honnan tudom milyen talaj van a kertben?

Kertünk megmunkálásához, az ültetés tervezéséhez fontos tudni, milyen típusú talaj áll rendelkezésünkre. Ha tisztában vagyunk annak minőségével, illetve szerkezetével, az adott növény igényeihez tudjuk igazítani azt. A föld milyensége pedig alapjaiban határozza meg az adott növény fejlődését.

2022.03.16 12:36
Zebrafű gondozása

A zebrafű egyedi megjelenéséről, figyelemfelkeltő méretéről és levelei mintázatáról ismert, igen kedvelt díszfű. Bármilyen stílusú kertbe beilleszthető, tökéletes választás akár kezdő kertbarátok számára is. A cikkben összefoglaljuk, mit igényel a zebrafű gondozása.

Diófa tavaszi lemosó permetezése

A diófának sajnos több kártevője, kórokozója van, melyek ellen szakszerűen kell védekezni. A megfelelő időben és módon történő megelőző lépések hiányában ezek maradandó károkat okozhatnak. A tavaszi lemosó permetezés kiemelkedő jelentőséggel bír a diófa növényvédelme szempontjából. Nem mindegy azonban, mikor és hogyan végezzük!

Mit jelent a virágföld pH jelölése?

A növények igényei, gondozási szükségletei eltérőek, így a megfelelő ültetőközeg kiválasztása kiemelten fontos. Mielőtt ültetésre kerül a sor, járjon utána, hogy milyen kémhatású talajban fejlődik kiegyensúlyozottan növénye. Ezután vásárolja meg a megfelelő virágföldet. Hogy pontosan mit jelent a virágföld pH jelölése, leírjuk a cikkben.

Levendula metszése tavasszal

A levendulát valószínűleg senkinek nem kell bemutatni. A Tihanyban, Pannonhalmán található levendula mezők méltán híresek. Jellegzetes megjelenése, magával ragadó illata miatt a nagyon kedvelt dísz-, fűszer- és gyógynövények közé tartozik. Bármelyik kiskertben könnyen nevelhető, azonban gondozásának fontos eleme a metszés, melyhez összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.

2022.03.08 10:30
Avokádó csíráztatása

Ki ne ismerné az avokádót, melyből a híres guacamole készül? Egészséges és tápláló, A, B, C, valamint E-vitaminban gazdag, emellett kiváló antioxidáns is. Édes és sós ételek készítéséhez egyaránt használható. Gondolkodott már azon, hogy az avokádó különleges, hatalmas magját hogyan és mire lehet felhasználni? Jó hír a növénykedvelőknek, hogy az avokádó csíráztatása során látványos szobanövény nevelhető. A továbbiakban lépésről lépésre leírjuk, mindez hogyan történjen.

2022.02.25 12:46
Selyemmirtusz teleltetése

A mediterrán hangulatot idéző kínai selyemmirtusz hosszú virágzási idővel, elbűvölő virágaival ejti rabul a kertbarátok szívét. Vidámságot, színt varázsol bármelyik kertbe, ráadásul gondozni nem nagy feladat. Nem teljesen fagytűrő, így a selyemmirtusz teleltetése igényel egy kis odafigyelést.

2022.02.24 14:10
Rebarbara teleltetése

A rebarbara bárki számára könnyedén nevelhető növény, szinte semmilyen teendőt nem igényel gondozása során. Gyöktörzsének alacsony hőmérsékletre van szüksége a pihenéshez, ami a következő évi friss hajtásokat eredményezi. A rebarbara teleltetése néhány nagyon egyszerű lépésből áll.

2022.02.22 10:30
Legjobb szőlőfajták

Nehéz meghatározni, melyek a legjobb szőlőfajták, hiszen mindegyik típus különleges és egyedi jellemzőkkel bír. Azonban a hosszú évek tapasztalatai során, több szempont alapján kialakultak a szőlőtermesztésben leginkább kedvelt, legjobb szőlőfajtáknak nevezett típusok.

2022.02.18 11:22
Milyen szőlőt ültessek

Ha elhatározta, hogy szőlőt telepít, megtalálta az ültetés ideális helyét, minden bizonnyal felmerül a "milyen szőlőt ültessek" kérdés. Számos remek, bő termést ígérő szőlőfajta létezik, így a választás kezdő szőlőtermesztők számára nem mindig egyszerű. Mérlegelni kell bizonyos szempontokat, melyek alapján megtalálja az ön termesztési céljának megfelelőt.

2022.02.16 11:42
Miért nem terem a szőlő

A házi szőlőtermesztés során sokszor felmerül az a kérdés, hogy miért nem terem a szőlő? Ennek számos oka lehet, így több szempontot meg kell vizsgálni ahhoz, hogy a problémát orvosolni tudjuk. Ebben szeretnénk segítséget adni, így végig vesszük azokat a tényezőket, melyek a terméshozam elmaradását eredményezhetik.

2022.02.14 14:38
A szőlő gondozása

A szőlő nem tartozik a kevés gondozási munkát igénylő gyümölcstermők közé. Az egyes zöldmunkák hatással vannak a termésmennyiségre és -minőségre egyaránt. Szerencsére ezek a feladatok tanulhatóak, így a házi szőlőtermesztés eredményes lehet.

2022.02.11 12:12
Nyári orgona teleltetése

A nyári orgona bűbájos megjelenésével igen kedvelt dísznövény. Nem csoda, hiszen azon túl, hogy virágaival színt és megannyi pillangót hoz a kertbe, gondozása is roppant egyszerű. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire érzékeny a hideg, fagyos időjárásra? Nézzük meg, mit igényel a nyári orgona teleltetése során.

Szőlőtelepítés szabályai

A szőlő igencsak igényes növénynek mondható. Ha környezeti, ápolási szükségleteit figyelembe véve kiválasztottuk a szőlő típusát – csemegeszőlő vagy borszőlő -, és a megfelelő telepítési helyet, jöhet az ültetés. A szőlőtelepítésnek azonban vannak bizonyos szabályai, lépések, amelyeket érdemes megismerni.

2022.02.08 11:12
Szőlő telepítése

A sikeres szőlőtermesztés a megfelelő ültetési hely kiválasztásával és a szakszerű telepítéssel kezdődik. Ha már a kezdeti lépések sem biztosítják a szőlő igényeit, nem várható minőségi és nagy mennyiségű termés. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a szőlő telepítése igazán kardinális kérdés, ha termeszteni szeretnénk. De ne ijedjen meg, mindez nem bonyolult folyamat, a cikkben bemutatjuk a szőlőtelepítés lépéseit.

2022.02.07 10:42
Szőlő növényvédelme

A szőlő úgy él a köztudatban, mint egy sok macerával, feladattal járó növény. Valóban igaz, hogy gondozása összetettebb más gyümölcsöktermőkhöz képest és több károsítója is lehet. Azonban odafigyeléssel nem lehetetlen a termesztése. A szőlő növényvédelmével kapcsolatban adunk hasznos információkat.

2022.02.04 14:20
A szőlő részei

A szőlőtermesztéshez, legyen szó borszőlő vagy csemegeszőlő termesztéséről, elengedhetetlen a szőlő részeinek pontos ismerete. Enélkül a kacsolás, a metszés, a növényvédelmi feladatok, de még a szőlő teleltetése sem lesz hatékony. Ebben a cikkben a szőlő legfontosabb részeinek megismerésében leszünk segítségére.

2022.02.02 11:14
A szőlő

A szőlő a magyarság történetében kiemelkedő jelentőséggel bíró növény. A hazai borok méltán híresek a világ minden táján. Napjainkra azonban a vidéki kertekből szinte eltűnt. Alig látni néhány szőlősort vagy pergolára futtatott szőlőlugast. Pedig milyen kellemes árnyékot ad a nagy nyári melegben, s mennyire finom, zamatos gyümölcsöt terem! A szőlő termesztése nem lehetetlen, csupán fontos, hogy ismerjük igényeit.

2022.01.28 14:08
Vadszőlő fajták

A vadszőlő számos pozitív tulajdonsággal rendelkező, közkedvelt évelő futónövény. Több típusa ismert, melyek jellemzőit, az egyes vadszőlő fajták gondozásának legfontosabb tudnivalóit gyűjtöttük össze.

2022.01.26 12:52
A vadszőlő

Ki ne ismerné a házak falát, kerítéseket beborító vadszőlőt? Dekoratív megjelenése szó szerint megszínesíti a környezetet. A közhiedelemmel ellentétben a házfalakban nem tesz kárt, így valóban hasznos növényként funkcionál.

2022.01.25 12:46
Kála teleltetése

A kála egy kecses, elegáns megjelenésű hagymás virág, mely cserepes és vágott virágként, valamint szobanövényként is igen kedvelt. Érdemes azonban tudni, hogy a fehér kála mellett - mely nagymamáink kertjének egyik alapvető virága volt -, megjelentek a hibrid fajták. Ahhoz, hogy a kála teleltetése sikeres legyen, érdemes megismerni a legfontosabb igényeit.

2022.01.24 16:10
Citromfa teleltetése

A citromfa rendkívül impozáns növény, ám mediterrán típusából adódóan tisztában kell lenni a környezeti igényeivel, ha életben akarjuk tartani. Nincs ez másként a teleltetésével sem, fontos tudni, mit igényel az őszi-téli időszakban. A jó hír az, hogy kis odafigyeléssel eredményesen vészeli át a hideg hónapokat. Ebben segít cikkünk, melyben minden olyan lépést leírunk, ami segítségére lehet a citromfa teleltetése során.

2022.01.22 13:42
Citromfű teleltetése

A citromfű (Melissa officinalis) hazánkban talán nem olyan népszerű, mint más nemzetek esetében. A távol-keleti konyha egyik alapvető fűszere, ugyanakkor a magyar konyhában is kreatívan használható. Kertben és cserépben egyaránt könnyedén nevelhető, gondozása nem igényel különösebb feladatokat, ahogy a citromfű teleltetése sem. Olvassa el a cikket, melyben leírjuk a sikeres átteleltetés lépéseit.

2022.01.21 14:30
A hortenzia

A hortenzia egyedülálló megjelenésével, hatalmas virágaival nagyon régóta kedvelt dísznövény. A hortenziafélék családjába mindegy 100 lombhullató és örökzöld faj tartozik. Ennek köszönhetően számos formában és színváltozatban elérhető. Így mindenki saját ízléséhez - s persze kertjéhez - passzoló fajtát tud vásárolni.

2022.01.20 12:50
A hortenzia betegségei

A legtöbb hortenzia fajta ellenálló a különféle betegségekkel, kártevőkkel szemben. Ám mégis van néhány, melyek megtámadhatják a növényt. Segítünk, hogyan előzheti meg ezeket, valamint leírjuk, mik lehetnek a hortenzia betegségei.

A hortenzia földjének savanyítása

Amennyiben hortenziát nevel, vagy a későbbiekben szeretne telepíteni néhányat ebből a különleges virágzattal rendelkező dísznövényből, jó, ha tudja, hogy savanyú közeget igényel. Elsőre talán valamiféle bonyolult lépések sorozatának tűnhet ez a feladat, de megnyugtatjuk, a hortenzia földjének savanyítása egyszerű. Sőt, házi praktikákat is ajánlunk, melyekkel otthon, könnyedén biztosíthatja a megfelelő kémhatású közeget a hortenzia számára.

2022.01.19 12:48
A hortenzia gondozása

Ki ne szeretne dús virágzattal rendelkező hortenziát nevelni? Sokan félnek, hogy ez a csodálatos növény különleges, munka- és időigényes feltételeket támaszt nevelése során. Valójában ápolása nem bonyolult, megmutatjuk mit igényel a hortenzia gondozása.

2022.01.18 12:16
Hortenzia ültetése

Mi a hortenzia ültetésének szakszerű módja? Néhány apró, de fontos lépést betartva könnyen meg tudjuk teremteni a hortenzia környezeti igényeit. Fontos az ültetés időpontja és helye, továbbá az ültetés lépései.

2022.01.18 10:14
Hortenzia fajták

Biztosan hallott már akár tapasztalt, akár hobbikertészek között lezajló párbeszédet a hortenziák kinézetével kapcsolatban. Kék vagy fehér színű, piros vagy bordó árnyalatú virágai vannak? Érdes- vagy fűrészlevelű, virágzata gömbszerű, netán tányér alakú? Bármelyik is legyen, méltán kedvelt növény, különböző típusai még érdekesebbé teszik. Ha kíváncsi, milyen hortenzia fajták léteznek, olvassa tovább a cikket!

2022.01.17 12:32
Sün teleltetése

A legtöbben örülnek - vagy örülnének -, ha sünt, süncsaládot találnak a kertjükben. A sünök nem veszélyesek, alapvetően rovarokkal táplálkoznak. Kedves kis tüskés állatok, maximum a kutyáknak okoznak bosszúságot éjjel. Ha már kertjébe költözött a süni, kis odafigyeléssel biztonságos lakhelyet biztosíthat számára. A sün teleltetése miatt sem kell aggódni, leírjuk mire figyeljen és milyen lépéseket tegyen védelmük érdekében.

2022.01.14 14:18
Pókliliom teleltetése

Ha hatalmas virágú növényről ábrándozik, válassza a pókliliomot! Illatos virágai elérhetik a 20 cm átmérőt is. Nem elhanyagolható pozitívuma, hogy a pókliliom teleltetése tulajdonképp a hagyma felszedéséből áll. Megmutatjuk, pontosan mikor és hogyan történjen.

2022.01.07 15:20
Telelő virágok

Aki a virágot szereti, egész évben szeretne gyönyörködni bennük. Csakhogy, ősz végén, a hideg idő beköszöntével legtöbb növényünk pihenési időszakát kezdi. Azonban vannak telelő virágok, melyek levelükkel, termésükkel, vagy akár virágaikkal hoznak melegséget a hideg, fagyos időszakba. Így a borús, téli hónapokban sem kell lemondani a szebbnél szebb virágokról.

2022.01.06 14:10
Rózsalonc teleltetése

Ki ne szeretne kevés idő- és energiaráfordítással meghatározó színfoltot varázsolni kertjébe? A rózsalonccal mindez nem csak álom, hiszen mondhatni, igénytelen dísznövény. Különböző méretben és színekben elérhető, dús lombozatával és gazdag virágzásával hamar belopja magát a virágszeretők szívébe. Plusz pozitívuma, hogy a rózsalonc teleltetése ugyanolyan egyszerű, mint gondozása.

2022.01.05 14:16
Bambusz teleltetése

A dús, magasra növő, hatalmas bambusz, keleties hangulat varázsol bármelyik kertbe vagy udvarra. Kiváló sövényként telepítve, ültethetjük olyan helyre, ahol nem szeretnénk, hogy be- vagy átlássanak. Rendkívül gyorsan és agresszívan terjed, így némi odafigyelést igényel. De ezek a feladatok eltörpülnek a káprázatos látvány mellett, amit meghatározó megjelenésével nyújt számunkra. Hazánkban a téltűrő bambusz teleltetése nem jelent problémát, amennyiben néhány fontos lépést betart a hideg időszakra való felkészülés során.

2022.01.05 12:36
Kecskerágó teleltetése

A kecskerágó egy igen sokrétűen felhasználható, megannyi fajt számláló örökzöld cserje. Soliterként, vagy más növényekkel kombinálva, sövényként, formára vágva, dézsába ültetve is kreatívan nevelhető. Számos jó tulajdonsággal rendelkezik, nem említve díszítő értékét. Gondozása igényel némi odafigyelést, azonban a kecskerágó teleltetése egyáltalán nem bonyolult feladat.

2022.01.04 16:14
A datolyaszilva teleltetése

A datolyaszilva hazánk kertjeiben még nem terjedt el széles körben. Ízletes gyümölcsét azonban egyre többen kedvelik és szeretik. Ha tudnák, hogy a datolyaszilva teleltetése és nevelése során rendkívül kevés feladatot igényel, valószínű, többen telepítenék kertjükbe. Ráadásul díszfának sem utolsó!

Mediterrán növények teleltetése

A mediterrán növényeket a legtöbben kedvelik. Érthető, hiszen erre a területre nem jellemző látványt nyújtanak. Hazánk éghajlata különbözik attól, amit a mediterrán típusú növények kedvelnek, így sokan félnek a gondozásuktól. Valóban, eltérőek lehetnek az igényeik a nálunk őshonos példányokkal szemben, ráadásul többségük fagyérzékeny. Szerencsére a mediterrán növények teleltetése is kivitelezhető, megmutatjuk hogyan!

2022.01.03 14:10
A tulipánfa teleltetése

A tulipánfát (Liriodendron tulipifera) sokszor tévesen liliomfának nevezik, ami egyáltalán nem helyes, hiszen a liliomfa valójában a magnólia. A tulipánfa nagyon egyszerűen és gyorsan nevelhető növény, melynek teleltetése sem igényel különösebb feladatokat.

2022.01.03 12:02
Ázsiai liliom teleltetése

Az ázsiai liliom nagyon régóta kedvelt, hangsúlyos méretű és megjelenésű virágairól ismert dísznövény. A fehértől a vörösig a legkülönbözőbb színekben pompázhat. Városi, falusi kertekbe, balkonokra egyaránt beilleszthető. Könnyedén nevelhető, az ázsiai liliom teleltetése sem igényel különösebb feladatokat.

2021.12.30 10:24
Díszfű teleltetése

A díszfüvek különleges, jellegzetes megjelenésű dísznövények. Gondozásuk egyszerű, kis munkával meghatározó része lesz annak a területnek ahová telepíti. Udvar, virágoskert, utcafront - bárhol jól mutat, csak legyen elegendő helye a növekedéshez. A díszfüvek teleltetése nagyon egyszerű, de semmiképp ne felejtse el, máskülönben elfagyhat a töve, mely akár a növény teljes pusztulását okozhatja.

2021.12.28 14:02
A szőlő téliesítése

A szőlő széles körben kedvelt növény, különösen azért, mert a magyar borok világszerte híresek. Régen minden udvaron, kertben megtalálható volt - ha nem is hosszú szőlősorok formájában, de árnyékot is biztosító szőlőlugasok biztosan díszítették a vidéki portákat. Napjainkban jellemzően borászati értéke miatt népszerű, a házak udvaráról, kertekből szinte teljesen eltűnt. Ennek talán egyik oka, hogy a szőlő kifejezetten igényes a rendszeres és a szezonális ápolási feladatokra. Így a legtöbben egyszerűbben nevelhető növényt választanak. Pedig a szőlőnevelés nem bonyolult, a megfelelő lépéseket kell csupán betartani. Ez télen sincs másként, a szőlő szakszerű téliesítése kihagyhatatlan feladat, ellenkező esetben kellemetlen meglepetés érhet bennünket a tavasz beköszöntével.

2021.12.21 20:12
Rózsa teleltetése

A kertek királynőjeként számontartott rózsa szereti és igényli a törődést. A tél közeledtével fokozottabb figyelmet és feladatokat követel meg tőlünk, hiszen számos rózsafajta érzékeny a fagyokra. Ahhoz, hogy tavasszal újra növekedésnek induljon és káprázatos virágaival ejtse rabul szívünket, bizony be kell tartanunk néhány fontos szabályt. A cikk további részében a rózsa teleltetése körüli teendőket foglaljuk össze.

Jézus szíve virág teleltetése

A világ egyik legérdekesebb növényeként emlegetik a jézus szíve virágot, melyet szívvirágként, lakat virágként is ismerhetünk. Rendkívül kevés gondozást igénylő évelő növény, mely gyors növekedésre képes. A jézus szíve virág teleltetése gondozásánál is egyszerűbb. Ha mutatós, különleges növényt szeretne, melynek nem okoz fejtörést a nevelése, ez a virág ideális választás az Ön számára.

Bordó levelű tollborzfű teleltetése

Igazi különlegesség a díszfüvek között a bordó levelű tollborzfű. Kecses, díszes fűféle, mely nyár végére pompás bordó kalászaival hívja fel magára a figyelmet. Sokan ódzkodnak a nevelésétől, mivel a hidegre érzékenyen reagál. De ez semmiképp ne tartsa vissza egy ilyen csodálatos növény vásárlásától! Cikkünkben azokat a teleltetési módszereket mutatjuk be, melyekkel sikeres lehet a bordó levelű tollborzfű teleltetése.

Pénzlevelű lizinka teleltetése

Ha gyors talajtakaró növényt keres, amely mind napos, mind árnyékos területen jól érzi magát, a pénzlevelű lizinka nagyszerű választás az Ön számára. Ültesse bátran üres, kopár helyekre, rövid időn belül beszínesíti azt. Egyéb növényekkel is egyszerűen kombinálható ez az aranyos örökzöld. Az már csak ráadás, hogy a pénzlevelű lizinka teleltetése szinte semmilyen feladatot nem igényel.

2021.12.17 10:08
A kakukkfű teleltetése

A kakukkfű egyre szélesebb körben kedvelt és használt fűszer-, illetve gyógynövény. Népszerű a magyar és nemzetközi ételek elkészítése során, jótékony hatóanyagai miatt különböző gyógynövényes termékek készítéséhez. Natúr kozmetikumok és tisztítószerek kreatívan felhasználható alapanyagai közé tartozik, de egy kellemes fürdőhöz is használható. Kertben és cserépben, balkonládában egyaránt könnyen nevelhető. A kakukkfű teleltetése még a gondozásánál is egyszerűbb, így a következő évben minden bizonnyal erősebb kakukkfű töveket nevelhet.

Kerti szivattyú téliesítése

A kerti szivattyú a kertes házak egyik nélkülözhetetlen eszköze. Számos esetben használható, de mindig a víz továbbítása a dolga. Ahhoz, hogy megfelelően be tudja tölteni funkcióját, védeni kell a fagytól, ami az alkatrészekben, kiegészítőkben könnyen kárt tehet. Ne gondoljon semmilyen nehéz feladatra, a kerti szivattyú téliesítése szükségszerű, de egyszerű folyamat.

2021.12.16 16:12
Az áfonya teleltetése

Az áfonya számos jótékony hatással rendelkezik, sokoldalúan felhasználható, így méltán népszerű gyümölcs. Maga az áfonya bokor sövényként is ültethető, így remek dísze lehet az udvarnak, kertnek. Nem elhanyagolható jellemzője, hogy az év valamennyi hónapjában dekoratív látványt nyújt. Az áfonya teleltetése bizonyos esetekben szükséges, melyről az alábbi cikkben bővebben olvashat.

2021.12.15 18:16
A vízipálma teleltetése

A vízipálma (Cyperus alternifolius) egy olyan, Afrikából származó szoba- és kerti növény, mely gyakori öntözést igényel. Jó hír ez azoknak, akik túllocsolják növényeiket, ezért nem tudják, milyen dísznövényt tartsanak otthonukban. Mondhatni, lehetetlenség túlöntözni, hiszen mocsári növényként akkor fejlődik igazán, ha vízben áll a gyökere. Könnyen nevelhető, szívós növény, így a vízipálma teleltetése sem igényel nagy munkát. Kezdő növénytartóknak is ajánlott.

A mexikói petúnia teleltetése

A mexikói petúnia egy nagyon izgalmas, mediterrán dísznövény. Bájos, kedves, tölcsér alakú virágai lila színűek, de ma már rózsaszín és fehér változatai is elérhetőek. Ritka növény, ezért különösen büszke lehet az, aki ilyen virágot nevel. Habár különleges, teleltetése nem igényel semmilyen bonyolult munkafolyamatot.

2021.12.11 13:05
A borostyán kiirtása

A takarásként és dísznövényként egyaránt használható futónövény, a borostyán egy csodálatos teremtmény, amely bármely felületet képes élettel telivé varázsolni. Azonban az előnye sok esetben átka is lehet, például, hogy rátelepszik más növényekre vagy felkúszik, elterjed olyan helyeken is, ahol nem szeretnénk. Ha fejlődését szeretnénk vissza szorítani esetleg teljes mértékben megszüntetni, ezek nem minden esetben egyszerű feladatok.

A borostyán, mint szobanövény

A borostyán egy rendkívül különleges növény, amely szinte bárhol mutatós díszítő elemként tud funkcionálni, noha persze csak akkor, ha azt a tulajdonos szeretné, egyéb esetben akár bosszúságra is okot adhat. De most következő cikkünkben foglalkozzunk azzal az eshetőséggel, amikor szándékosan szeretnénk különböző módokban telepíteni, nézzük például a borostyán lakásban tartását.

2021.12.11 12:50
Császárfa gondozása

Első olvasásra úgy tűnhet, hogy a császárfa nevelése, sokkal bonyolultabb feladat, mint más fáké, de nem kell megijedni, bárki könnyedén elsajátíthatja és még csak speciális eszközökre sincs szükség. Nem állítjuk, hogy nincs vele teendő, de a befektetett energiát meghálálja ez az illatos díszfa, amely kiváltképp különleges hatást fog kelteni kertjében.

A kínai kenderpálma teleltetése

A Trachycarpus fortunei, vagyis a kínai kenderpálma egy káprázatos megjelenésű növény, mely Ázsiából származik. Legyező alakú leveleivel egzotikus dísze lesz bármilyen stílusú kertnek vagy terasznak. A kínai kenderpálma teleltetése, akárcsak a gondozása, nagyon egyszerű, nem igényel bonyolult procedúrát. Cikkünkben azt a néhány fontos szabályt mutatjuk be, amelyekre érdemes figyelnie, hogy a kenderpálma könnyedén átvészelje a téli hónapokat.

2021.11.26 22:02
A borostyán szaporítása

A borostyán, azaz a „Hedera helix” bár sokan úgy hiszik, nem élősködő növény, csupán kapaszkodásra használja apró gyökereit. Ezért képes beborítani a házak falát, a fákat, vagy magasba törő terep híján kiváló talajtakaró növény lesz. Mivel viszonylag igénytelen, ezért a borostyán szaporítása egyszerű feladat. Ugyan jól tűri a különböző hőmérsékleti viszonyokat, és ezért akár egész évben szaporítható, erre mégis a májustól nyár végéig tartó időszak a legalkalmasabb.

2021.11.26 21:55
A borostyán kártevői

Az örökzöld borostyán, vagyis a „Hedera helix” egy kúszónövény, melyet akár cserépben is tarthatunk. A növénnyel kapcsolatban azonban figyelnünk kell a kártevőkre, mert különösen a kerti borostyánnak több ellensége is akad. Az egészséges növényt olyan állati élősködők támadhatják meg, mint a takácsatka, a pajzstetű vagy a borostyán moly. De még mielőtt vegyszerhez nyúlunk, bizonyosodjunk meg arról, hogy valóban megfelelő körülményeket biztosítunk-e a növénynek. Ugyanis a pangó, állott víz, a túl száraz talaj vagy az erős, közvetlen napsütés is komoly károkat okozhat a borostyán esetében.

2021.11.26 21:50
A császárfa betegségei

A császárfák alapvetően az igénytelen növények kategóriájába tartoznak. A Paulownia Cotevisa 2 kifejezetten strapabíró, amely jól bírja a magas hőmérsékletet és ellenáll a fagyoknak. Mellette szóló érv még, hogy szinte bármilyen talajon megél, és nincs fajta betegsége sem. Annak érdekében, hogy fája egészségesen növekedjen és sokáig díszítse kertjét összegyűjtöttünk néhány fontos tudnivalót a császárfára leselkedő veszélyekről.

2021.11.26 21:39
Császárfa ültetése

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk a különleges díszfát, a császárfát, most ismerkedjünk meg a császárfa ültetésének különböző lehetőségeivel.

2021.11.26 21:32
A borostyán ültetése

A rusztikus házak és romantikus kertek elengedhetetlen tartozéka a jólismert örökzöld kúszónövény, a közönséges borostyán, azaz a „hedera helix”. A gyógynövényként is alkalmazható borostyán ültetése nem igényel komolyabb szakértelmet, hiszen viszonylag igénytelen növény és könnyedén terjed el a rendelkezésre álló területen.

LTE
2021.10.24 11:58
Mikor virágzik a kivi?

Ahogy azt már tudjuk, a kivi kétlaki növény, vagyis külön-külön töveken találhatók a porzós és a termős virágok. Ha nem rendelkezünk hím- és nőivarú tővel, a várt kivi termés egészen biztosan elmarad majd. Hogy ne essünk ebbe a hibába, a kivi virágzása során érdemes szemügyre venni a különböző nemű virágokat és ha valamelyik ivar hiányzik (legtöbbször a porzó szokott), könnyedén pótolhatjuk azt. Most utánajárunk, mikor virágzik a kivi és hogyan tehetünk különbséget az eltérő ivarú növények között.

LTE
2021.10.24 11:46
Mikor terem a kivi?

A kivi ellenálló, igénytelen növény, így a hobbikertészek is bátran megpróbálkozhatnak otthoni termesztésével. A kivi ültetéséről, gondozásáról, tápanyag- és talajigényéről korábban már született néhány bejegyzés. Most megnézzük, hogy a gondos ápolást követően mikor számíthatunk leghamarabb saját kivitermésre.

A kivi ültetése - minden, amit tudni kell róla

A kivi ültetése kapcsán nem szükséges túl sok követelményt szem előtt tartanunk, hiszen a közvélekedéssel ellentétben nem egy fényigényes, melegkedvelő faj. Egy valamit azonban mindenképpen: a kivi kétlaki növény. Így ha érett, édes kivit szeretnénk szüretelni ősszel, mindkét nemből be kell szereznünk néhányat. A legtöbb növénykereskedés ezzel sajnos nincsen tisztában, ezért vagy rosszul (értsd: párzásra képtelen módon) árusítják a kivit, vagy olyan fajt is önporzóként kínálnak, amely valójában nem is az. Hogy ne essünk ebbe a hibába, nézzük, mire kell figyelni a kivi ültetése során.

A leander betegségei 1. - baktériumos megbetegedések

A leander az egyik legszemrevalóbb növény, mely méltán foglalja el kimagasló helyét a házak udvarain, a teraszokon és az erkélyeken is. Víz- és fényigénye igen magas, de ha ezeket megadjuk neki és még tápoldatozzuk is, káprázatos virágzattal ajándékoz majd meg bennünket. Az alapos gondoskodás és védekezés ellenére azonban előfordulhat, hogy különböző kártevők támadják meg a növényt. Jelen cikkünkben megnézzük a leggyakoribb (baktérumos) megbetegedéseket és utánajárunk annak is, mit tehetünk ellenük.

LTE
2021.10.24 12:07
A kivi talaj- és tápanyagigénye

A kivinek nincsenek túlságosan nagy igényei a talaj és a tápanyag  vonatkozásában. Szerencsére kártevői sem nagyon akadnak, így ha garantálunk számára néhány könnyen tartható feltételt, meghálálja majd a gondokodást. Az alábbiakban megnézzük, milyen a kivi talaj- és tápanyagigénye, hova érdemes ültetni és hogyan kell gondozni ahhoz, hogy gyümölcsözően fejlődjön.

2021.11.05 11:08
Az eper gondozása

Az eper gondozása egyszerű, ha betartunk néhány alapvető szabályt és odafigyelünk az igényeire. Ebben a cikkben a szamóca gondozásával kapcsolatban osszuk meg a legfontosabb tudnivalókat.

2021.11.05 10:36
Az eper

Ki ne szeretne saját epret enni? A jó hír az, hogy akár cserépben, dézsában, magaságyásban is nevelhető, így a helyhiány sem tarthat vissza attól senkit, hogy eper termesztésébe kezdjen. Szinte bárhol meg tudja termelni, cikkünkben leírjuk hogyan és mire érdemes figyelnie.

2021.11.04 16:40
Angol muskátli teleltetése

Magyarországon a muskátli legalább olyan kedvelt növény, mint a tulipán vagy a rózsa. Szinte mindenhol megtalálható, nemcsak a falvak egyik jellemző virága, hanem a városi lakásoké is. Ez nem meglepő, tekintve, hogy napfénykedvelő növény, ablakokban, kis balkonokon is jól érzik magukat. Több fajtája létezik, mindenki megtalálja az ízlésének megfelelőt, a színekről nem is beszélve. Az angol muskátli teleltetése többféle módon történhet, cikkünkben ehhez talál tanácsokat.

2021.11.03 16:08
A muskátli teleltetése

Hazánkban nem sokan vannak, akik ne szeretnék a muskátlit. 1-1 cseréppel, virágládával még a szűkös gangokon, kis erkélyeken, párkányokon is megtalálható. Déli fekvésű területeken fejlődik a legjobban, hiszen fény- és melegkedvelő növény. Annak ellenére, hogy milyen népszerű, sokan nem tudják, hogyan gondozzák a téli időszakban. Cikkünkben leírjuk, hogyan lehet sikeres a muskátli teleltetése.

2021.11.03 10:12
A paprika teleltetése

A paprika a magyar konyha, a magyar ételek egyik nélkülözhetetlen hozzávalója. Szeretjük nyersen, főzve vagy sütve, darálva, édes vagy csípős változatban, s még sorolhatnánk megannyi felhasználási módját. Nem meglepő tehát, ha legalapvetőbb zöldségünket egyre többen termesztik otthon, a legkisebb konyhakertben, de még a balkonon is megtalálható. Bizonyára Önnek is eszébe jutott már, vajon lehetséges-e a paprika teleltetése? Jó helyen jár, cikkünk további részében erre a kérdésre adunk választ.

2021.11.02 17:04
Az azálea teleltetése

Az azálea a rhododendronok családjába tartozó, igen kedvelt örökzöld cserje. Tartásával kapcsolatban azonban sokszor azt halljuk: bonyolult. Sokan ezért nem ajánlják kezdő virágtartók számára. Pedig színes, feltűnő virágokkal díszítheti kertjét az, aki megfelelően gondozza. Ahhoz, hogy az azálea jól érezze magát és szépen fejlődjön, az igényeit szükséges megismerni, továbbá, a számára ideális körülményeket megteremteni. Ebben a cikkben abban adunk útmutatást, hogyan lehet sikeres az azélea teleltetése.

2021.10.29 17:10
A liliom teleltetése

Meghatározó méretével, szebbnél szebb színekben pompázó virágaival, erőteljes illatával a liliom méltán népszerű dísznövény. Minden bizonnyal ezen jellemzői miatt nevezték régen a virágok királyának. Egyszerűen nevelhető, nem szorul számottevő gondozásra. Kezdő virágkedvelők számára is tökéletes választás, nem fog csalódni! A liliom teleltetése sem bonyolult, néhány alapvető szabályt érdemes betartania, hogy évről évre gyönyörű virágokat neveljen.

2021.10.29 16:02
A bazsalikom teleltetése

A bazsalikom, mint ahogy a legtöbb fűszernövény, mediterrán jellegű, meleg, napos fény- és időjárási viszonyok között érzi jól magát. A kerti bazsalikom (Ocimum basilicum) Északnyugat-Indiában őshonos, sokrétűen felhasználható fűszernövény. Hazánkban az elmúlt évszázadban terjedt el, s a régi paraszti kertek egyik meghatározó egynyári növényévé és fűszerévé vált. Ágyások szegélyét, előkerteket díszített bokros, dús alakjával, jellegzetes illatával. A bazsalikom teleltetése sikeres lehet, ha odafigyel az igényeire - ehhez adunk hasznos tippeket, információkat.

2021.10.29 07:10
A császárfa hátrányai

A császárfa talán az egyik leghasznosabb díszfa, amelyet ültetni érdemes mégis, ahogy előnyei úgy a maga hátrányai is megvannak. Az utóbbi években nagy érdeklődés övezi, jó néhány tanulmány is született róla, sőt sokan csodafaként tartják számon. De ahogy mondani szokták az éremnek mindig két oldala van, nincs ez másképpen a császárfa esetében sem. Nézzük mit érdemes tudni róla, ha kertünkben szeretnénk látni a császárfát.

Mit érdemes tudni a császárfáról?

A császárfa másnéven Paulownia tomentosa egy Kínában őshonos lombhullató növényfaj, mely a Paulowniaceae családba tartozik. Európában főleg azokon a tájakon terjedt el leginkább, ahol kevesebb a fagy. Magyarországon az elmúlt 10 évben kezdte meg a lakossági térhódítását, addig főleg csak magánkertekben, arborétumokban volt látható. A kínai császárfa egyik hatalmas előnye, a látványos növekedése, virágos lombkoronája és impozáns magassága, amely 10-25 méter között változhat fajtától függően.

 

2021.10.29 06:58
Babérmeggy betegségei

Ha a babérmeggy betegségeiről beszélünk, akkor talán a nulladik ponttól, tehát az ültetéstől kell kezdenünk annak áttekintését, ugyanis a megfelelő hely kiválasztásával remekül szűrhetjük a felmerülő problémákat. Nem kell megijedni, ültetése nem nagy ördöngösség és egy kifejezetten hálás, kevés gondozás mellett is szépen fejlődő növény. Kivétel nélkül szinte bármilyen talajban megállja a helyét, a napos vagy félárnyékos helyeken érzi magát legjobban.
Amennyiben választani kényszerülünk, hogy inkább napos vagy árnyékos helyre tegyük, akkor válasszuk a napos helyszínt, még akkor is, ha a tűző napsütés leveleit megperzselheti. Ugyanis, ha folyton árnyékban van akkor számolnunk kell azzal, hogy fejlődését ez korlátozhatja és nem lesz megfelelően dús bokor belőle.

 

A kristályvirág teleltetése

A kristályvirág, délvirág és napcsillag néven is ismert, alacsony termetű, évelő növény. Különböző színekben pompázó virágai szinte szőnyegként borítják be a virágos kertet, ugyanakkor virágládában, kőedényekben, szegélyként, sziklakertben, vagy síremléken is pompásan mutat. Ez az igen kedvelt és széles körben felhasználható pozsgás növény rendkívül igénytelen, gondozása nem igényel különösebb erőfeszítést. A jó hír az, hogy a kristályvirág teleltetése is roppant egyszerű.

Babérmeggy sövény telepítése

Ha éppen azon morfondírozik, hogy sövényt szeretne kertjébe telepíteni, de nem tudja eldönteni, hogy milyen növény is lenne alkalmas erre a célra, nos akkor jó helyen jár. A következő cikkünkben ugyanis a prunus laurocerasus, azaz a babérmeggy sövényről fogunk értekezni, amely átláthatatlan, áthatolhatatlan, sűrű, fényes zöld leveleinek köszönhetően kifejezetten alkalmas arra, hogy kertünkben, mintegy természetes kerítés válaszfalként szolgáljon. Esetében attól sem kell tartania, hogy ősszel lehullajtja leveleit, mert örökzöld természetéből adódóan egész évben kertünk zöld éke lehet.

2021.10.27 16:40
A pampafű teleltetése

Ha igazán látványos, feltűnő növényt szeretne kertjébe és mindehhez tágas területtel rendelkezik, akkor a pampafű kiváló választás az Ön számára. Ez az egyre népszerűbb díszfű sokunk vágyott növényei között szerepel, nem véletlenül. Egyedi megjelenése és alakja, monumentális mérete, kedvező tulajdonságai miatt könnyen megbabonáz bárkit. Ebben a cikkben mindent megtalál, amit a pampafű teleltetése, gondozása kapcsán ajánlott figyelembe vennie.

A mocsári hibiszkusz teleltetése

A mocsári hibiszkusz egyre szélesebb körben elterjedő, évelő, fásodó szárú lombhullató növény. Vidéki, falusi kertekben mindig is kedvelt dísznövény volt, óriási, színpompás virágaival díszítette otthonunkat. Lassan lopta, illetve lopja be magát a városban élők szívébe, - vagyis kertjébe. Cikkünkben abban segítünk, hogyan történjen a mocsári hibiszkusz és a szobai hibiszkusz teleltetése.

2021.10.27 15:20
A hibiszkusz teleltetése

A hibiszkusz, más néven mályvacserje, a hobbikertészek körében az egyik legkedveltebb dísznövény. Kezdő és rutinosabb növénytartók által szívesen vásárolt növény. Nem véletlenül, hiszen különböző fajtái – kerti díszcserje és szobanövény változatai - pompás színekben virítva, különleges, mediterrán hangulatot varázsolnak otthonunkba, kertünkbe.
A nyári hónapokban a szabadban tartható, azonban télen hideg elleni védelmet, teleltetést igényel. A hibiszkusz teleltetése nem bonyolult, cikkünkben a legfontosabb tudnivalókat foglaljuk össze ezzel kapcsolatban.

2021.10.27 13:14
A babérmeggy ültetése

Az örökzöld, dús lombozatú babérmeggy általánosságban 2-5 méter magasra is megnőhet, erős növekedés jellemzi, hajtásai felfelé törőek, kiválóan alkalmas arra, hogy térelválasztó sövényt alakítsunk ki belőle, hiszen gyorsan növekszik és dúsul be. Egyaránt kedveli a napsütötte és félárnyékos helyeket is. Kiváló választás lehet abban az esetben, ha az általánosan elterjedt tuja helyett, szeretnénk egy különlegesebb, mesésen zöldellő cserjével elrejteni kertünket a külvilágtól. De mégis mire kell figyelni az ültetésénél?

 

Amit a borostyánról tudni érdemes

A közönséges borostyán, vagy másnéven ’hedera helix’ az ernyősvirágzatúak rendjébe és ezen belül is a zellerfélék családjába tartozó faj. Sokan átokként tekintenek rá, mások pedig áldásos tulajdonságait emelik ki eme megosztó növénynek. Akik szerint a borostyánt ne engedjük kertünkbe azt a véleményt osztják, hogy a növény felfutva az épület falazatára kárt tesz abban, míg a kedvelői szerint meseszép talajborító, faltakaró és különleges hangulatot kölcsönöz otthonunk kertjének. A közép-Európai régióban egy igen elterjedt fajként ismeretes, könnyedén óriásira nő meg, így nem kizárt, hogy 20 méteres vagy akár annál is hosszabb, ha pedig nem talál magának függőleges felületet (gondolhatunk itt lakóház falára vagy akár egy fa törzsére is) akkor a talajt borítja be a csodásan ragyogó örökzöld.

 

2021.10.26 12:50
A babérmeggy teleltetése

A késő őszi majd pedig téli időszakban talán sokunk egyik legnagyobb szomorúsága, hogy eltűnnek a színek a kertekből. Bár persze azzal mindannyian tisztában vagyunk, hogy kertünk regenerálódásához szükség van arra, hogy az téli álmot aludjon, mégis vágyunk arra, hogy a sötét és hideg időszakban is, a gondoskodástól szép kert várjon bennünket haza. Nos azért akadnak olyan növények, amelyek örökzöld mivoltukból adódóan egész évben képesek díszként pompázni. Ha Ön is arra vágyik, hogy télen se tűnjenek el kertjéből a színek akkor tartson velünk, mert a következő cikk Önnek íródott.

2021.10.26 12:33
A babérmeggy metszése

A babérmeggy kiváló sövény, térelválasztó, kellő gondoskodással gyönyörű zöldellő növénnyel tehetjük szebbé kertünket. Azonban ahhoz, hogy teljes szépségében pompázhasson, szükség van a megfelelő metszésre is. 

 

 

 

 

Milyen gyümölcsfát ültessünk homokos talajba?

Amennyiben Ön azok táborát erősíti, akik fogják a fejüket, hogy kertjét homokostalaj borítja, akkor ne keseredjen el. Ha eddig azt gondolta, hogy homokos talajba semmit sem lehet ültetni, el kell, hogy mondjuk nem akkora nagy a baj, mint azt hiszi. Ebben a cikkünkben ugyanis eloszlatunk minden kételyt és segítséget nyújtunk, abban is, hogy melyek azok a kerti növények, amelyek alkalmasak arra, hogy homoktalajba ültessük őket. Nem is gondolnánk, hogy mennyi előnnyel járhat, ha kertünk nagyrészét ilyen talaj borítja. Előnye például, hogy könnyedén művelhető, tavasszal gyorsabban felmelegszik és nedvesen tartva, minden gond nélkül jól járható, ráadásul amennyiben sok levegőt tartalmaz a gyökerek is sokkal intenzívebben növekednek benne.

A saját kerítésén belül szinte természetes, hogy nagy gondot fordítunk kertünk kialakítására, annak egységes képére arra, hogy milyen növényekkel ültessük be, termesszünk-e valamit, legyen-e gyümölcs fa, vagy csak virágos kert. De sokakban felmerül az igény, hogy portájuk utcafronti részét is szeretnék fásítani, hogy ezzel is barátságosabbá tegyék otthonuk és lakókörnyezetük képét. Ráadásul az árnyékot adó fák, a levegő minőségét is javítják, ezért fontos szerepet töltenek be mindennapjainkba.

Nem véletlen, hogy a legtöbb városvezetés külön figyelmet szentel a fásításoknak, ráadásul sokkal kevesebb gonddal jár, mint a virágok vagy cserjefélék gondozása. A következő cikkükben az utcafronti fásításhoz adunk néhány praktikus tanácsot.

2021.10.26 07:17
Milyen a savanyú talaj?

Bizonyára már Ön is hallotta azt a kertészeti kifejezést, hogy savanyú föld, ha még nem, nem kell megijedni ez nem valami olyasmi, mint a savanyú tej. Ez a kifejezés nem egy minősítő jelző, hanem a talaj típusát, jobban mondva annak pH értékét jelöli. Két féle kontextusban találkozhatunk vele leggyakrabban, az egyiknél az adott talajról beszélünk, a másiknál pedig a növényekről, amelyek ezt a típusú talajt kedvelik a legjobban. Cikkünkben ezek hátterének fogunk egy kissé utána nézi, hogy érthetőbb legyen mit is értünk savanyú talaj alatt.

Milyen virágot ültessünk tavasszal?

Ha a hosszú, hideg évszak után színekre vágyik, akkor a legjobb színterápia a virágültetés. A tavasz közeledtével a legtöbbekben megjelenik az igény, hogy üdítő színeket lássanak és a nap meleg sugarait érezzék. Bár néhány különleges virág már a sötét hónapokkal teli, tél árnyékából is kikukucskál, az anyatermészet igazi show-ja a szép primőrök, méhbarát krókuszok és az első tavaszi virágok megjelenésével kezdődik.

Ez a folyamat általában február vége és március eleje között indul el és tart egész tavasszal és nyáron. Ahogy a természetben felüti fejét a tavasz, úgy érdemes időzíteni saját kertünk virágosítását. De vajon melyek azok a virágok, amelyeket ebben az időszakban érdemes ültetni? Következő cikkünkben ebben próbálunk meg segítséget nyújtani, mindazoknak, akik már alig várják, hogy újra a virágok díszítsék kertjét.

Milyen gyorsan nő a platánfa?

Bizonyára Ön is ismeri azt az érzést, amikor meglát valamit és azt érzi, hogy szüksége van rá. Annak érdekében pedig, hogy a vágyott dolgot beszerezze mindent megtesz. Sajnos az a rossz hírünk, hogyha ez a vágyálom éppen egy platánfa, akkor bizony érdemes átgondolni, hogy ez csupán csak vágy maradjon. Legalábbis abban az esetben, ha Ön nem több hektárnyi területtel rendelkezik, akkor mindenképpen. Ugyanis a címben szereplő kérdésre az egyszerű válasz az, hogy nagyon gyorsan és nagyon nagyra. A platánok robosztus és ebből adódóan tekintélyesen szép fák, de sajnos kertesházi környezetbe kevésbé ajánljuk. Azonban, hogy ezek miértjére választ kapjon, vagy éppen egy nagy területre szeretne platánt ültetni, akkor mindenképpen érdemes végig olvasnia cikkünket.

Így történhet a kivi szaporítása

A kivi szaporításának két módja van: a magvetéssel történő-, valamint a mikroszaporítás. A két módszer között jelentős különbségek fedezhetők fel. Megnézzük, hogyan történik a kivi szaporításának és melyiket módszert érdemesebb követni azok számára, akik házi körülmények között nevelnének kivi csemetéket.

LTE
2021.10.23 11:24
Kivi lugas a kertbe?!

A kivi ültetetése során a megfelelő kivi támrendszer kialakítása nagyon fontos. Mivel egy kifejlett példány esetében egy tő akár 100-150 kg súlyt is viselhet, fontos, hogy kellően stabil és teherbíró legyen, valamint megfeleljen a művelés alapelveinek. Nézzük, hogyan építhető ki az említett feltételeknek megfelelő kivi támrendszer!

A kivi termesztése otthoni körülmények között

A közhiedelemmel ellentétben a kivi nem trópusi faj, ennek megfelelően pedig termesztésének nem feltétele a páradús, meleg éghajlat. Sokkal inkább a mérsékelt égövet kedveli, így - sokak számára talán meglepő, de - hazánkban is termeszthető. Ugyanis mind a napsütéses órák száma, mind a csapadékmennyiség, mind pedig a talajviszonyok megfelelőek számára. Nincs szükség sem fóliasátorra, sem pedig téli takarásra a kivi termesztése során égövünkben. Kiválóan tűri a fagyot, így a téli időszakot is könnyedén átvészeli. Lényegében kevés munkával igazán gazdag termést hozhat, ha jól bánunk vele.

 

A leander betegségei 2. - A leander gomba típusai és az élősködök

Az előzőekben megtudhattuk, milyen bakteriális fertőzések áldozatául eshet a közkedvelt leander növény. A baktériumok azonban a károsodásoknak csupán egy részéért felelősek. Hiszen ott vannak még a leander gombás betegségei is az apró kis károkozók mellett.

LTE
2021.10.21 19:39
A málna ültetése

A málna roppant ízletes, egészséges, vitaminokban gazdag gyümölcs, mely csak úgy olvad a szájban. Kertben való nevelése azonban rendszerint elijeszti a vállalkozó szellemű hobbikertészeket. Pedig a málna ültetése egyáltalán nem nagy ördöngösség, ha tisztában vagyunk néhány tudnivalóval. Kényes igényeire figyelve, alapos gondozással gazdag termést takaríthatunk majd be róla. Nézzük, milyen teendőink vannak a málna ültetése során.

Az áfonya ültetése és gondozása

Az áfonya nemcsak hasznos növény, de igazán dekoratív is. Termesztése azonban mégsem túl népszerű hazánkban, hiszen rendkívül igényes és a környezeti tényezőkre érzékeny faj. Az áfonya, mint elnevezés nem egy adott fajt, hanem nagyjából 200-at foglal magában,  melyek közül az örökzöld vörös és a fekete áfonya a legelterjedtebbek. Az áfonya termesztése minden évszakban örömet okoz a kertészeknek: nyáron terméseit élvezhetik, télen pedig a ragyogó áfonya bokrok csodás látványát. 

A hortenzia (Hydrangea macrophylla) vagy más néven kerti hortenzia minden hobbi és professzionális kertész szerelme. Elkápráztatnak minket a fehér, a kék és a rózsaszín színükkel, a hatalmas, kerek virágfejükkel. Ezek a virágok alapos tervezéssel és kivitelezéssel könnyen lehetnek az ön kertjének ékkövei.

Milyen virág illik a temetőbe?

Keresztény ünnepeink egyike a november 2-án tartott Halottak napja megemlékezés, ekkortájt sokan látogatnak ki a temetőkbe, hogy elhunyt szeretteikre emlékezzenek. Felmerülhet a kérdés, hogy milyen virágot illik vagy praktikus vinni a sírhoz. Következő cikkükben ehhez kívánunk egy kis segítségül szolgálni.

Milyen menta fajták léteznek?

Bármiről is legyen szó, zöldség, gyümölcs vagy akár fűszernövény a saját termesztésünket fogyasztani semmihez sem fogható. A sütés-főzés szerelmesei pedig egész biztosan tudják, hogy az étel lelke a fűszerezésben rejlik. A legtöbb fűszernövénynek pedig, akár nincs is szüksége nagy helyre, így a megfelelő gondozás mellet, balkonládában vagy cserépben is jól tudják magukat érezni. A menta egy sokoldalú alapanyag italokhoz, ételekhez vagy süteményekhez, amit a világon mindenhol termesztenek, így szinte nincs az a konyha, ahol ne fordulna elő.

Milyen geotextíliát vegyek?

A geotextília egy szintetikus permeábilis textilanyag, amely egy áteresztő réteget képez két felület között, a talaj tulajdonságainak javításának céljából használják. A látszólag egyszerű anyag megannyi módon felhasználható, mind a nagyüzemű építőipari kivitelezésben, mind pedig saját ház- és kertépítésnél is hasznos alapanyagul szolgálhat. Az anyag ideális számos infrastrukturális munkához, például utakhoz, vízelvezető szerkezetekhez. De mi most tekintsük át azt, hogy lakossági felhasználóként mire is jó a geotextília és milyet érdemes vásárolni!

2021.09.30 11:54

Az erdőn, mezőn járó kirándulók által jól ismert és kedvelt gyümölcs az augusztustól szeptember végéig érő vadszeder vagy földi szeder (Rubus fruticosus). A vadszeder tüskés indái erdők, tarlók, rétek, ligetek mentén nőnek és sokáig nemigen tartották kertekben. Ma már szerencsére a vadszedernél nagyobb bogyót termő, nemesített, tüske nélküli szederfajok is léteznek. Ezek közül a hazai éghajlati viszonyoknak leginkább Rubus fruticosus “Thornfree” felel meg, melyet érdemes a kiskertben is ültetni.

2021.09.29 12:37
Meddig él a diófa?

A fenséges diófa árnyékát unokáink is vígan élvezni fogják hosszú élettartamának hála, de ne szaladjunk ennyire előre, ismerjük meg ezt a csodálatos termőt. A dió a diófafélék családjába tartozó nemzetség, ami huszonegy különféle fajt jelöl. De mégis meddig él egy ilyen fa és mit érdemes róla tudni?
enne, hisz kedvenc ünnepi süteményeink egyik fő összetevője.

Hova ültessünk levendulát?

A levendulaaz árvacsalánfélék családjába tartozó növénynemzetség, amely körülbelül 39 fajjal és számos hibrid fajjal van jelen a természetben. Európában őshonos növény, de a világ számos pontján találkozhatunk különféle fajtáival Észak-Afrikától egészen Délkelet-Indiáig. A levendula nagy népszerűségnek örvendő növény, mely hihetetlenül sokoldalú is, hiszen amellett, hogy kellemes lila színével és apró virágaival mesés dísznövényként funkcionál, a gasztronómiában éppúgy meghatározó szerepe van, mint a gyógyászatban és kozmetikumok gyártásában is.

Hova ültessük a medvehagymát?

A medvehagyma egy egyszikű növény, ami a spárgavirágúak rendjébe és azon belül is az amarilliszfélék csoportjába tartozó faj. A fantasztikus növény nevét arról kapta, hogy a barnamedvék imádják majszolni terméseit, akár a föld alól is képesek kiásni azt, de a vaddisznóknak is igen nagy kedvence. Különféle neveken ismeretes még: vadfokhagyma, selyemi hagyma, kígyóhagyma és sási-hagyma néven is emlegetik.

2021.09.29 12:19
Hova ültesse a hortenziát?

A hortenzia a somvirágúak rendjébe és a hortenziafélék családjába sorolandó nemzetség. Származását tekintve ez a csodaszép virágzó növény Amerikából, illetve Ázsia keleti részéről származik, könnyen bokrosodó, terebélyes évelő növény. A hortenziának több, mint harminc különböző faját ismerjük világszerte -ha az összes kertekben fellelhető hibridet beleszámoljuk, ez a szám száznál is több lehet-, melyek életmódjukban és igényeikben is jelentősen eltérnek, hiszen akadnak közöttük lombhullató és örökzöld, valamint bokrosodó és kúszó fajok is. Hazánkban a kerteket színpompássá varázsoló fajok jellemzően a lombhullató, bokrosodó hortenziák.

Hova ültesse a mocsári hibiszkuszt?

A mocsári hibiszkusz, vagy ismertebb nevén óriás hibiszkusz óriási virágot hozó, fásodó szárú évelő növény, melyet a mályvafélés családjába sorolhatunk. Kevésbé elterjedt neve még a mocsári mályva. A figyelemfelkeltő, különleges növény Észak-Amerikában őshonos, élővilága a mocsaras vidékeken található. Őshazájából közvetlenül Európába is eljutott és így vált az európai kertek, közterek nagy kedvencévé. A kert szemet gyönyörködtető ékesítője lehet a mocsári hibiszkusz, hiszen hatalmas óriási méretű virágainak színpompája mindenkit elbűvöl. Amint megtaláltuk megfelelő helyét kertünkben, vagy akár teraszunkon, erkélyünkön fontos, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk gondozására, illetve nagy vízigényére egyaránt.

A tavasz első hírnöke, ideális térelválasztó, cserjesornak is alkalmas, nem utolsó sorban pedig ínycsiklandó süteményeket készíthetünk a terméséből. Sokan azonban hiába gondozzák féltőn a mogyoróbokrot, a várt termés elmarad. Cikkünkben összefoglaljuk, hogy melyek a leggyakoribb okok, amiért nem terem a mogyoróbokor.

Sajnos a diófa nem azon fa típusok közé sorolható, melyekkel egyáltalán nem kell foglalatoskodni termésük beéréséig. Igen sok betegsége, és kártevője ismert az hazai termelők körében. Számos gomba és baktérium okozhat tüneteket a fa levelein és terméseiben, ami végül a fa szeptemberi termés minőségében idéz elő jelentős károkat.

Kevesen vannak azok, akik még nem álltak meg egy éppen nyíló magnóliafa mellett tavasszal és nem estek ámulatba annak szépségétől és egyediségétől. Igazán szívet melengető érzés, amikor a téli szürkeség után a hagymás növények mellet elsőként virágba borul a magnóliafa.

A málna igen kedvelt gyümölcsfajta, rendkívül egészséges, többféle módon felhasználható. Azonban a termesztésnek, a málnabokor ültetésnek vannak alapszabályai, melyeket jó, ha betartunk. Cikkünkben részletesen leírjuk, hova ültessük a málnát, hogy sok gyümölcsöt teremjen.

A szilva egy igen népszerű, viszonylag könnyen kezelhető gyümölcsfa, melynek termése nagyon finom. Erősebb hajtású fafajta, ezért intenzívebb metszés szükséges az optimális magasság, kinézet kialakításához és a maximális terméshozamhoz is.

Bár egyre népszerűbb növény, a leander teleltetése a legtöbb hobbikertésznek bizony gondot okoz. A Földközi-tenger környékéről származó, mediterrán hangulatú leander mára már hazánkban is elterjedt, a legtöbb kertben, balkonon és teraszon felfedezhető. Ugyan örökzöld, mégis nyáron, virágzása során a legszebb. Hogy a virágzás júniustól szeptemberig tartó időszakában színpompás szirmokkal ajándékozzon meg bennünket, elengedhetetlen, hogy a leander teleltetetése szakszerűen történjen. Lássuk, mégis hogyan!

2021.09.28 15:25

A bambusz kiirtása nem egy olyan egyszerű feladat mint azt sokan elsőre gondolják.
Ezért érdemes a tapasztalt bambusz mesterek véleményét kikérni, elolvasni mielőtt hozzáfog bárki házilag ennek a műveletnek.

A kérdés adott, hogy lehet a kertből sikeresen és örökre kiirtani a bambuszt? Most jön pár olyan tanács amely a kérdésre ad választ.

A császárfa egy különleges tulajdonságokkal rendelkező fa, amelyet sokan emiatt “csodafának” tartanak. Nem csoda: ez a hazánkban javarészt dísznövényként jelen lévő fa, extravagáns, de mégis esztétikusan illeszkedik a kertekbe. Gyors növekedési üteme, kiváló talajmegkötő képessége, monumentális mérete, hatalmas zöldtömege, és az a lenyűgözően szép és illatos liláskék virágözön, amivel minden tavasszal megörvendezteti a kert tulajdonosokat méltán tette népszerűvé.

Milyen gyorsan nő a szivarfa?

Ahány ház annyi szokás és ugyanez vonatkozik a kertekre is. Kertjének kialakítását igazítsa saját ízlésére, olyan növényekkel ültesse be portáját, amely funkciójukat és kinézetüket tekintetve igazodnak életmódjához, szabadidejéhez. A növénytartás bizonyos szempontból kötetlenebb, mint az állattartás, de hasonlóan élőlényekről beszélünk, ezért igénylik a gondoskodást. Ahogy nagy mozgás igényű kutyát sem választunk abban az esetben, ha mi lassú sétákra keresünk társat magunknak, úgy ne ültessünk gyümölcsfát, ha nem lesz időnk azzal egész évben foglalkozni. Annak, aki látványos kertre vágyik, de nem szeretne a terméssel bíbelődni, netán most tanulja a kertgondozás csínját-bínját, annak a szivarfa tökéletes választás.

2021.09.27 14:37
Hová ültessük a ribizlit?

Kertünk beültetése, fásítása nem egy azonnal kivitelezhető feladat, mindig gondolja át, hogy kertjének adottságai milyen kereteket adnak, illetve hogy Ön és családja milyen zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztana szívesen. A ribizli vagy ribiszke elültetése előtt, a földet szükséges előkészíteni, hogy az hosszú éveken át termő bokor lehessen. Ha ezt nem spóroljuk el akár 12-15 évig is élvezhetjük a savanykás gyümölcs jótékony hatásait.

Milyen gyorsan nő a hársfa?

Amennyiben kertjébe olyan fát keres, ami elég nagy árnyékot ad, tiszta, nem hullajtja gyümölcseit, mégis illatos virága körbe lengi otthonát, akkor Ön számára az egyik legjobb választás a hárs. Az Észak-Amerikában és Európában egyaránt őshonos hárs, alacsony karbantartási szükségletei és impozáns külseje miatt, széles körben elterjedt, népszerű kerti dísznövény.

2021.09.24 14:08
Hová ültessünk mentát?

Egy növény elültetésénél mindig fontos figyelembe venni, a beültetendő terület adottságait és a növény igényeit, annak érdekében, hogy annak termését, jótékony hatásait minél inkább élvezhesse. A menta tekintetében néhány praktikus tanácsot betartva gyakorlatilag önmagát termeli. Az illatos növény nemcsak gyümölcsös, aromás ízt ad ételeknek és italoknak, de számos egészségügyi problémára hasznos gyógymód, mint például az emésztés segítése vagy a fejfájás enyhítése, nyugtató és hűsítő hatással bír.

Milyen gyorsan nő az eperfa?

Mielőtt gyümölcsfa ültetésre adja fejét gondolja át, hogy mi az a termés, amit szívesen látna évről évre a kertjében, majd pedig asztalán. A saját kerttel rendelkezőknek megadatik az a szabadság, hogy olyan gyümölcsöt és zöldséget termesszenek, ami kereskedelmi forgalomban ritkán fellelhető. Ilyen típusú az eperfa is, melynek termése a megérés után azonnal fogyasztható, azonban a leszedést követően hamar erjedésnek indul, ezért a boltok polcain és piacok standjain csak nagyon ritkán lehet vele találkozni.

Milyen sövényt ültessünk?

A kerttervezés során komoly kérdéseket vet fel a térhatároló kérdése még akkor is, ha egyértelműen a sövény mellett tettük le a voksunkat. De mégis milyen sövényt ültessünk kertünkbe? Az udvar legyen szó kisebb kertkapcsolatról, vagy egy óriási területről, megköveteli az intimitást és a meghittséget. Ezért minden kerttervezés fő témái közé tartozik az egyéb más növények megválasztása mellett a kulcsfontosságú sövény, mely bizalmas, meghitt légkört teremt kertünkben és óvó „falat” húz életterünk és a külvilág közé. Számos növényből tudunk sövényt varázsolni kertünk köré, a kérdés csupán az, hogy megfelel-e a céljainknak és segít e a megfelelő légkör és természetesen kerthangulat kialakításában. A sövény jó szolgálatot tehet abban az esetben, ha elválasztásra, illetve takarásra van igényünk. 

Milyen gyümölcsfákat érdemes egymás mellé ültetni egy kertben?

Egy kerttervezés során igen fontos kérdéskör a gyümölcsfák ültetése. Hiszen ha már megszületett a döntés, milyen növényzet milyen arányban és a kert mely területeire lesz telepítve, akkor célszerű átgondolni azt is, hogy a gyümölcsfáink tekintetében milyen fajtákra gondoltunk. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy mely fákat szánja egymás mellé. Megmutatjuk, miért olyan lényeges ez. 

Hova érdemes málnát ültetni?

A nyár kezdetével beköszönt a bogyós gyümölcsök szezonja, ilyenkor pedig mindenkinek megjön a kedve ahhoz, hogy a saját kertjében is szüretelhessen ezekből a finomságokból. Fontos tudni, hogy málna ültetésre akár ősszel vagy tavasszal is sor kerülhet, ám minden esetben fontos megválasztanunk a málnabokrok tökéletes helyét annak érdekében, hogy a kellemes környezetben kiváló termést hozzon majd. De nézzük, mi mindenre van ehhez szükség!

2021.09.02 10:17
Hova ültessen áfonyát?

Amikor egy új növényt szeretne elülteni a kertjében, fontos megválasztani minden egyes termő- és dísznövény adottságainak és igényeinek a legmegfelelőbb helyet. Így van ez az áfonya ültetése esetén is, elhelyezéséhez ugyanis szükséges átgondolni, mely növény milyen talaj adottságokat, mekkora nedvességet igényel, illetve mennyi napsütésre van szüksége ahhoz, hogy kellő termést hozzon. Hazánkban hatalmas népszerűségnek örvend a kimagasló antioxidáns tartalmú áfonya. Az áfonyának körülbelül 450 alfaját ismerjük, melyből Magyarországon a vörös- és feketeáfonya is őshonos és közkedvelt termés. Ebben a bejegyzésben megmutatjuk, mire kell odafigyelni az ültetése során!

Az őszi időszakban bár kevésbé látványos arcát mutatja a kert mint a tavaszi vagy nyári hónapokban, mégis számos munka akad ilyenkor is az udvaron. Hiszen a szeptembertől novemberig tartó időszak az, amikor nagyon sokat tehetsz a növényei egészségéért és szépségéért, ráadásul felkészítheti a kültéri részt a téli zord időjárásra. Hogy mégis milyen teendőkre van ehhez szükség? Haladjunk fentről lefelé, a fák ágaitól egészen az ágyásokig!

2020.11.09 14:40

Az ősszel, még az első fagyok előtt elvégzett kerti munkák jelentik a kulcsot ahhoz, hogy tavasszal újra teljes pompájában tündökölhessen az udvar. Ha szeretné, hogy a következő szezonban is gyönyörű pázsit, egészséges fák, cserjék és szirmukat bontó virágok fogadják, akkor ennek érdekében érdemes elvégezni néhány fontos feladatot. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk minden olyan tevékenységet, amelyeket az őszi hónapok alatt ajánlott elvégezni.

A kertészkedők számára a legnagyobb jutalom az, amikor a növények gyönyörű virágokkal örvendeztetik meg. Ha Ön is szeretne olyan évelőket ültetni az udvarára, amelyek egész nyáron át bontják szebbnél szebb virágaikat, akkor az alábbiak közül bátran válogathat. Ugyanis mindegyik típus valami más miatt lesz különleges színfoltja a kertnek.

2020.10.23 12:26

Egybefüggő zöld falként öleli körbe a kertet, tökéletes légkört teremtve ezzel az udvaron és az utcafronton egyaránt. Ha Ön is vágyik egy ilyen nem mindennapi kerítésre, akkor mindenképpen érdemes babérmeggyet öltetnie. Ez az elegáns, viszont visszafogott megjelenésű és praktikus díszcserje nagyon kevés gondozást igényel, viszont a metszésére nagyon fontos odafigyelnie annak érdekében, hogy sövénykerítése tökéletes lehessen.

Bár főként a kínai és iráni területeken honos ez a csodálatos növény, sok magyar kertben is egyre többször lehet találkozni a sokak által perzsa selyemfának is nevezett szépséggel. Egyedisége, hogy mivel a virágai vonzzák a rovarokat ezzel együtt pedig kellemes terepet biztosítanak a pillangók számára is, nagyon kellemes atmoszférát teremthetünk a segítségével. Szaporításához létezik egy különleges eljárás amely bár nagyon egyszerű, fontos közben odafigyelni a részletekre. Ebben a bejegyzésben megmutatunk mindent, amit ezzel kapcsolatban tudni érdemes.

A kivi ültetése rendszerint mumusként jelenik meg sok kertészkedő szeme előtt, pedig egyáltalán nem lehetetlen, hogy Magyarországon is sikerrel termessze ezt a gyümölcsöt az ember. Sőt, van olyan eset, amikor még porzó-termő párokra sincs szükség ehhez, illetve akár cserépben vagy konténerben is nevelhető egy kis odafigyelés mellett. Ismerje meg az öntermékeny Jenny kivit, amely segítségével hamarosan beleharaphat az első Ön által termesztett zamatos gyümölcsbe!

Az ősz közeledtével sokan gondolják úgy, bár olyan szép maradna a kertjük a hideg idő beköszöntével is, mint tavasszal és nyáron volt. Bár ez ebben a formában nem megoldható, de télálló díszcserjék ültetésével mégsem lehetetlen. Hiszen amikor újra beköszönt a jó idő, ezek a növények felébrednek téli álmukból és csodálatos virágaikkal, leveleikkel üdvözlik a kertészkedőket. Ha Ön is szeretne ilyen élményben részesülni, érdemes télálló díszcserjéket ültetnie udvarára. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük az öt legnépszerűbb ilyen típust.

A kis alapterületű kerteket ültetési szempontból bizony nem könnyű megfelelően elrendezni, hiszen olyan sok szép növény létezik és annyira kicsi a hely ahhoz, hogy kibontakoztathassák szépségüket. Ám nem kell elkeserednie, ha Ön is a kis udvarok tulajdonosainak táborát erősíti, ugyanis a gyümölcstermők és a virágok mellett még díszfáknak is találhat helyet az apró oázisban. Íme négy olyan díszfa, amelyek nem nőnek nagyra, így kifejezetten ideálisak az Ön számára.

A monumentális, tekintélyt parancsoló és csoda szép pampafű minden kertben kivívja magának a figyelmet egyedi megjelenésével. Nem véletlen, hogy sokan ültetik szívesen ezt a nem mindennapi növényt. Mivel dél – amerikai származása ellenére igen jól tűri a téli fagyokat, nem mindig fordítanak különösebb figyelmet a teleltetésére, pedig van néhány fontos dolog, amire érdemes odafigyelni, ugyanis csak akkor képes túlélni a télen előforduló csapadék mellett. Így ugyanis tavasszal újra a megszokott pompájában ragyog majd.

Sokan szívesen ültetnének csemegeszőlőt a kertjükbe, viszont vannak, akik a gyümölcs magja miatt nem szívesen csipegetnek a fürtökről és úgy érzik, nem tudnak jóízűen falatozni a lédús, ropogós szemekből. Számukra remek hír, hogy létezik számos magnéküli szőlőfajta is, amelyek ízletesen egy esztétikusak egyaránt.

A legtöbben a fenti kérdésre azonnal rávágják, hogy csakis a meleget! Bár sokan úgy vélik, hogy a kivi trópusi növény, így igen nagy kihívást jelent, ha valaki Magyarországon szeretné termeszteni. Ám ez korántsem igaz, ez az állítás tévhiteken alapul. Olyannyira nem helytálló mindez, hogy egyenesen remekül érzi magát a hazai klímán, sőt, az ország bizonyos részein már teljes ültetvények is vannak, ami tökéletes bizonyíték arra, hogy bizony a saját kertünkben is lehet kivit termeszteni.

Egy sövénnyel körbekerített családi ház nem csak esztétikus látványt nyújt, de igazán praktikus is, hiszen nem igényel több törődést egy hétköznapi kerítésnél, ráadásul elrejti a kertjét és még az illetéktelenek bejutása ellen is véd. Megmutatjuk, melyek a legismertebb és leggyakrabban ültetett sövény növények.

Ha éppen sövény ültetése előtt áll, viszont egyáltalán nem biztos abban, hogy milyen növényt kellene választania erre a célra, akkor most a legjobb helyen jár, ugyanis az ebben a cikkben bemutatott növényekkel nem lőhet mellé, egytől egyig szépek és strapabíróak és kiválóan alkalmasak erre a célra.