blog

Milyen virágot ültessünk tavasszal?

2021.10.26 07:12
Milyen virágot ültessünk tavasszal?

Ha a hosszú, hideg évszak után színekre vágyik, akkor a legjobb színterápia a virágültetés. A tavasz közeledtével a legtöbbekben megjelenik az igény, hogy üdítő színeket lássanak és a nap meleg sugarait érezzék. Bár néhány különleges virág már a sötét hónapokkal teli, tél árnyékából is kikukucskál, az anyatermészet igazi show-ja a szép primőrök, méhbarát krókuszok és az első tavaszi virágok megjelenésével kezdődik.

Ez a folyamat általában február vége és március eleje között indul el és tart egész tavasszal és nyáron. Ahogy a természetben felüti fejét a tavasz, úgy érdemes időzíteni saját kertünk virágosítását. De vajon melyek azok a virágok, amelyeket ebben az időszakban érdemes ültetni? Következő cikkünkben ebben próbálunk meg segítséget nyújtani, mindazoknak, akik már alig várják, hogy újra a virágok díszítsék kertjét.

A növény választás előzetes szempontjai

Mielőtt minden gyönyörű növényt, amit lát megvásárolna, van néhány praktikus tanács, amit érdemes szem előtt tartani: Először is, vannak olyan tavaszi virágzású egynyári növények, évelők és cserjék, amelyeket márciusban, áprilisban, sőt májusban is el lehet ültetni. Más tavasszal virágzó növényeket, például a nárciszokat azonban még ősszel szükséges elültetni. Ezért, hogy a csalódást elkerülje a vásárlás előtt mindig olvassa el a növények címkéjét és leírását, hogy tudja, mire számíthat.

Nagyon fontos tényező, hogy mennyi és milyen fényt kap kertje, de mit is értünk ez alatt? Azt már tudjuk, hogy rengeteg különböző növény létezik, melyek mindegyikének megvannak a maga igényei, így például a fény tekintetében is más-más szükségleteik lehetnek. A választott virágot, egyeztesse kertje adottságaival így, ha az alábbi kifejezésekkel találkozik valamelyik címkéjén vagy leírásán, akkor figyelje meg, hogy az Ön kertjében, hol lesz számára a legtökéletesebb hely a virágzásra.

Mit jelent a különböző növények fényigénye

Teljesen vagy mindig napos: Naponta legalább 6 óra közvetlen napfény

Részben napos: Naponta legalább 3-6 óra közvetlen napfény, főleg a reggeli és kora délutáni órákban

Félárnyékos: Naponta legalább 3-6 óra közvetlen napfény, a déli erős napsütésben árnyékos védelemmel

Teljes árnyékos: Naponta kevesebb, mint 3 óra közvetlen napfény, a nap többi részében pedig szűrt fény

A tavaszi ültetéshez könnyen beszerezhető növények a nárcisz, a jácint, a tulipán, a gyöngyike, krókusz és kankalin. Ezeket a virágokat különböző méretű cserepekben, több hagymát összeültetve termesztik. A kora tavaszi növények az alacsonyabb, 8-15 fok körüli hőmérsékletet kedvelik, éppen ezért virágoznak el olyan könnyedén, amikor cserépben az otthonunk díszítéseképpen bevisszük a házba.

Ezért, ha van rá lehetőségünk ne vigyük be a házba, ültessük a kertbe, ott egészbiztos, hogy később éri el végső állapotát és így sokkal tovább gyönyörködhetünk benne. Ültessük őket csoportosan, több hagymát sűrűn egymás mellé, mert egyrészt nagyon jól mutatnak, másrészt pedig sokkal könnyebb kezelni őket, amikor a levél leszáradásának időszaka van. Az elvirágzás a hagymás növényeket táplálja, majd ezt követi az elszáradás és végül, így tér nyugovóra a növény.

Amikor a levelek száradásnak indulnak az valóban nem a legelegánsabb látvány, de semmiképpen se szabaduljon meg idő előtt tőlük, mert az a hagymát megviseli. A hagymás növényeket célszerű más olyan évelőkkel vagy cserjékkel társítani, amelyekkel jól kiegészítik egymást és harmonikusabb kertképet kapunk.

Kertünk különleges ékei – három egyszerűen kezelhető kedvenc

Tavaszi sáfrány

A különleges kék színben pompázó növény, az egyik legjobb választás, amennyiben kevés időnk van a kerttel foglalkozni. A főleg hegyvidéket kedvelő évelő növénynek minimális gondoskodásra van szüksége. Ha megtaláljuk számára a tökéletes helyet, szinte egészbiztos, hogy évről évre megajándékoz bennünket virágzásával. A napos helyeket kedveli, de nyugodtan ültetheti lombhullató fa alá is, hiszen azok a kora tavaszi időszakban még nem árnyékolnak, ezenkívül jól érzi magát sziklakertekben is.

Csinos szellőrózsa

Az aprócska növény más fák és cserjék alá ültetve vadregényes hangulatot kölcsönöznek kertjének, remekül mutat sziklakertekben, de akár dísze lehet utcafronti előkertnek is. Mindenképpen napos, világos vagy félárnyékos helyet válasszunk számára. A legjobban a tápanyagban gazdag, laza szerkezetű talajt kedveli, a növekedési időszakban locsolja sűrűn, nyáron ezt már nem igényli.

Gumós Begónia

Megannyi fajtája létezik, a gumós begónia népszerűségét annak köszönheti, hogy gumóinak átültetésével akár hosszú évekig is megörvendeztethet bennünket szépségével akár a kertben vagy szobai növényként. Kezelése roppant egyszerű, nem igényel különösebb szakértelmet csupán az ültetés helyét kell jól megválasztanunk. Legideálisabb számára a 15-20 fok közötti hőmérséklet, ebben a kellemes időben érzi legjobban magát, fény igénye igen magas, de ne tegyük ki tűzőnapnak és 10 fok alatti hőmérsékletnek sem, mert károsodhat.