blog

Japán birs

2022.09.28 12:28
Japán birs

A japán birs az egyik legbájosabb virágzó cserje, mely tavasszal színt, vidámságot, nem utolsó sorban káprázatos díszítő értéket varázsol a mindennapokba.

A japánbirs (Chaenomeles japonica) Japán középső és déli területein őshonos lombhullató cserje. Széles, sűrű ágrendszer jellemzi, kifejlett állapotában jellemzően 1,2-1,5 méteres magasságot éri el. A hajtások tövisekben végződnek. Szoliter növényként és sövényként egyaránt megállja a helyét, telepítsük előkertekbe, utcafrontra, vagy olyan kertrészekre, amit fel szeretnénk dobni.

Illatos, narancsos, pirosas vagy fehér színű virágait kora tavasszal, április-májusban hozza, melyek magára vonják minden járókelő figyelmét.

Díszítő értéke a virágzás elmúltával is meghatározó, hiszen sötétzöld, fényes felületű, tojásdad alakú levelei ugyancsak esztétikusak.

Kevesen tudják, de birsalmához hasonlító termése ehető. Az augusztus-szeptember hónapokban beérő termések egészen az első fagyok beálltáig szedhetőek. Nyers fogyasztásra kesernyés íze miatt nem alkalmas, de remek lekvár, befőtt vagy épp kompót készíthető belőle.

Ahhoz, hogy páratlan szépségével évről évre meg tudja örvendeztetni tulajdonosát, ismerni kell környezeti igényeit. De ne aggódjon, egy igazán egyszerűen, könnyedén nevelhető cserjéről van szó, nem igényel szakértelmet vagy bonyolult feladatokat.

japán birs narancsos virágokkal

Japán birs igényei

Napos, félárnyékos helyet válasszunk számára. Napfényes körülmények között több virágot képes nevelni, ezáltal a termés is bővebb lesz.

Talaj tekintetében a tápanyagban gazdag, középkötött, semleges vagy enyhén savas kémhatású talajok az ideálisak. Erősen kötött, agyagos közegben nem tud fejlődni, az ilyen típusú talajokat mindenképp kerüljük.

Vízigénye nem túl nagy, azonban az ültetés utáni időszakban, valamint a melegebb, aszályosabb nyári hónapokban rendszeres öntözést igényel. A legjobb, ha többször, de kevesebb mennyisséggel locsoljuk, így elkerülhetjük a gyökerek rothadását.

Szaporítása magvetéssel, valamint dugványozással egyaránt sikeres lehet. Az alapfajt magvetésről, míg a többi fajt dugványozással szaporítjuk.

Metszése

A metszés kulcsfontosságú a japán birs gondozása szempontjából. A levelek és a virágok az új hajtásokon fejlődnek, a metszéssel új hajtások nevelésére tudjuk ösztönözni.

A japánbirset a virágzás végén, április végén, májusban érdemes metszeni. Ekkor az elöregedett ágakat is távolítsuk el.

Teleltetése

A japán birs fagyállósága kiváló, azonban a fiatal, frissen ültetett csemetéket takarással érdemes óvni a téli fagykárok ellen.

Növényvédelem

Levéltetvek, gombás megbetegedések megtámadhatják, melyek ellen a megfelelő növényvédő szerekkel védekezhetünk. Emellett tűzelhalásra is érzékeny lehet.

 

A japánbirs igazán remek választás, ha magas esztétikummal rendelkező, könnyen nevelhető virágzó növényt keres kertjébe. Szoliterként és más növényekkel kombinálva, de sövényként is megállja a helyét. Igényei egyszerűek, gondozása nem jelent nagy kihívást. Elmondható, hogy ez az egyedülálló cserje a környezeti igények betartását, s a rendszeres metszést csodálatos virágpompával hálálja meg.