blog

A kivi ültetése - minden, amit tudni kell róla

LTE
2021.10.23 10:14
A kivi ültetése - minden, amit tudni kell róla

A kivi ültetése kapcsán nem szükséges túl sok követelményt szem előtt tartanunk, hiszen a közvélekedéssel ellentétben nem egy fényigényes, melegkedvelő faj. Egy valamit azonban mindenképpen: a kivi kétlaki növény. Így ha érett, édes kivit szeretnénk szüretelni ősszel, mindkét nemből be kell szereznünk néhányat. A legtöbb növénykereskedés ezzel sajnos nincsen tisztában, ezért vagy rosszul (értsd: párzásra képtelen módon) árusítják a kivit, vagy olyan fajt is önporzóként kínálnak, amely valójában nem is az. Hogy ne essünk ebbe a hibába, nézzük, mire kell figyelni a kivi ültetése során.

A kivi kétlaki növény

A kivi kétlaki, ami azt jelenti, hogy külön töveken találhatóak meg a porzós és a termős virágok. A legnépszerűbb a porzós fajok közül a Hayward fajta, mely a legnagyobb méretű gyümölccsel megáldott típus. Olyannyira kedvelt, hogy piaci részesedése több, mint 90%. Így szinte biztos, hogy mi is ezzel találkozunk majd, ha belevágunk a kivi termesztésébe. 

A Haywardhoz tökéletesen passzol a Tomuri. 1 porzós tő 6-8 tő termős növény beporzására képes, így vásárlás során ezzel az aránnyal számoljunk. Hihetetlenül hangzik, de létezik önporzó kivi is. Ez azonban annyira ritka, hogy nehézkes a beszerzése. Jól járjuk körbe a növénykereskedéseket, nehogy belefussunk egy téves vásárlásba és önporzónak kikiáltott kivi helyett valójában egyneműt vegyünk.

A kivi ültetése 

A kivi ültetésére tavasztól őszig szinte bármikor sort lehet keríteni. Túl nagy igényei nincsenek, egyedül a megfelelő támasztékról fontos gondoskoni vele kapcsolatban. Illetve egy apró mégis: a meszes-lúgos talajban nem él meg. Ez a talajtípus azonban hazánk területének csupán 1%- ra jellemző. (Arról, hogy pontosan milyen talajt szeret a kivi, a cikk folytatásában nyújtunk tájékoztatást.)

Így történjen a kivi metszése

A kivi metszése sem kíván nagy szakértelmet, mégis sokan hibát vétenek a művelet végrehajtása során. A kertészek körében elterjedt, hogy a szőlőhöz hasonlóan kell gyéríteni. Pedig ez azért nem teljesen így van. Nem szabad ugyanis túl rövidre metszeni a vesszőket, mert azzal a termőrügyek is eltűnnek. A kivi metszése során inkább csak a ritkításra koncentráljunk, a letermett vesszőket vágjuk le. Egy évvel az ültetést követően egy erős, egészséges rügy fölött kell mintegy 30-40 cm-re visszametszeni a vesszőt. Az ebből fejlődő ágból lesz majd a növény törzse. 

A kivi ellenálló, erős növény, a pajzstetveket leszámítva szinte károkozói sem igen vannak. A rendszeres öntözésről és a tápanyagok utánpótlásáról azonban gondoskodnunk kell az ő esetében is.

A kivi ültetése néhány alapvető információ birtokában bátran megkezdhető, a siker nem marad el. Érdekelnek a kivitermesztés további jellemzői is? Cikkünk további részeiben a kivi szaporításáról, a virágzásról és a szüretelésről is értekezünk majd!