blog

Babérmeggy betegségei

2021.10.29 06:58
Babérmeggy betegségei

Ha a babérmeggy betegségeiről beszélünk, akkor talán a nulladik ponttól, tehát az ültetéstől kell kezdenünk annak áttekintését, ugyanis a megfelelő hely kiválasztásával remekül szűrhetjük a felmerülő problémákat. Nem kell megijedni, ültetése nem nagy ördöngösség és egy kifejezetten hálás, kevés gondozás mellett is szépen fejlődő növény. Kivétel nélkül szinte bármilyen talajban megállja a helyét, a napos vagy félárnyékos helyeken érzi magát legjobban.
Amennyiben választani kényszerülünk, hogy inkább napos vagy árnyékos helyre tegyük, akkor válasszuk a napos helyszínt, még akkor is, ha a tűző napsütés leveleit megperzselheti. Ugyanis, ha folyton árnyékban van akkor számolnunk kell azzal, hogy fejlődését ez korlátozhatja és nem lesz megfelelően dús bokor belőle.

 

A babérmeggy betegségei

Az első két évben nagyobb a víz igénye, sűrűbben szükséges locsolni később csak nagy melegben igényli, de nem szabad túlöntözni. Éppen ezért az ültetőgödör kiválasztásánál kerüljük a nedves helyeket, mert a babérmeggy hajlamos gombabetegségekre. A túlöntözés vagy helytelen táplálás következtében, párás körülmények között, ahol nincs lehetősége száradni sajnos számítani lehet a gombás megbetegedésre.

A babérmeggy gombás betegségeinek leggyakoribb formája a lisztharmat, amely egész évben fertőzheti a növényt. Elsősorban a hajtásvégi, újonnan fakadó leveleket támadja meg, ez deformációhoz vezet, ami a levéllemez hullámosságában jelenik meg. A gomba a leveleken fehéres bevonatot képez, amely alatt a levélszövet barnás-vöröses színelváltozást mutat, majd pedig elhal.

A babérmeggy permetezése megfelelő megoldás a lisztharmat ellen, erre az elérhető gombaölő szerek bármelyike megfelel, de a hatékonyságot nagyban növeli, ha azt időben kezdjük kezelni.
Ezekben az esetekben a locsolást minimalizálni kell, ha Ön nem híve a permetező szereknek, akkor házilag is készíthet növényvédőszert csalánfőzetből, vagy alkalmazhat almaecetes vagy szódabikarbónás permetezést. A növény beteg részeit mindenképpen távolítsa el kertje egészéből, hogy az ne fertőzzön tovább.

Párás, nedves időben fenyegetheti még a levéllukacsosságot, okozó Stigminna carpophyla, amely a leveleken először csak 2-3 mm-es kör alakú foltokat okoz, majd később ezek ki is lyukadnak. Leghatékonyabban olyan gombaölő szerekkel érdemes védekezi ellene, amelyek réz, kén, ditianon difenokonazol, tebukonazol hatóanyag tartalommal bírnak.

Fontos, hogy a babérmeggy permetezésénél minden esetben tapadásfokozó adalékanyagot kell alkalmazni.

Jól tűri a hidegeket, de a fiatal töveket óvjuk a fagytól, takarjuk le mulccsal. A lombozatot is károsíthatja a tartós hideg, ebben az esetben elég csak visszavágni az egészséges részig, hogy frissítsük és aztán majd újra szépen belombosodik.

Kártevői

A babérmeggy két legnagyobb rajongója a vincellér bogár és a meztelen csiga, amelyek mind a levelek megdézsmálásával okozhatnak kellemetlenségeket. Előbbi lárvái a növény gyökereit támadja, míg a kifejlett példányok a leveleket, ahogyan utóbbi, a meztelen csiga is.

A felsorolt betegségek és kártevők ne szegjék kedvét a babérmeggy telepítésével kapcsolatban, mert a jól tartott növény gyorsan fejlődik és hamar kertjének díszévé válik.