A fokhagyma egy háztartásból sem hiányozhat. A magyar konyha egyik meghatározó alapanyaga, melynek felhasználása igen sokrétű, s megannyi jótékony tulajdonsággal is rendelkezik. Megkülönböztetünk tavaszi és őszi vetésű fokhagymát. Ebben a cikkben azt írjuk le, hogy mikor kell felszedni az őszi fokhagymát.
Ahhoz, hogy legyen mit felszedni, érdemes megismerni az ültetés körülményeit.
Őszi fokhagyma ültetése
A fokhagyma számára átlagos kerti föld megfelelő, ugyanakkor a legjobban humuszos, agyagos közegben fejlődik. Ültetés előtt 2-3 héttel mélyen át kell mozgatni, fellazítani a földet, majd tömörödés után jöhet a dugványozás.
Az őszi ültetés időszaka szeptember közepe és október vége közé tehető. Tartsuk szem előtt, hogy olyan helyet válasszunk a fokhagyma számára, ahol előző években még nem volt sem fokhagyma, sem gyökérzöldségek.
Őszi vetés esetében javasolt az ültetés előtt a hagymákat egyben, 1-2 hétig hűtőszekrényben tartani. Az ültetés napján szedjük gerezdjeire és csakis az ép darabokat helyezzük a földbe, héjával együtt.
A fokhagyma ideális ültetési sortávolsága kb. 30 cm, melyeket egymástól egy ujjnyira és ugyanilyen mélységben vessünk el. Ezután nincs más hátra, mint alaposan megöntözni.
![őszi fokhagyma szedése](https://www.planter.hu/shop_ordered/40492/pic/fokhagymat-mikor-kell-felszedni.jpg)
Őszi fokhagyma szedése
Az ősszel eldugott fokhagyma már június végétől szedhető. Akkor érett meg a szedésre, ha alsó levelei megbarnultak és elszáradtak.
A szedéskor fontos, hogy földje száraz legyen. Ásóval ássunk le körülbelül 15 cm mélyre a fokhagyma mögött, majd emeljük ki a talajból. Tisztítsuk meg a földtől, majd tároljuk sötét, szellős helyen.
Jó, ha tudjuk, hogy az őszi fokhagyma terméshozama nagyobb a tavaszinál, ugyanakkor eltarthatósága rosszabb, így mindenképpen figyeljünk a tárolás körülményeire.